Mi az élet körforgása? Van szép halál? Tudja valaki a válaszokat a kérdésekre? De kinek kell feltenni ezeket a kérdéseket, és fog tudni rá válaszolni egyáltalán?
Egyre élesebb a fájdalom a mellkasomban, olyan kellemes ez a fehér fény, elfeledteti a fájdalmat.
Világ életemben vicces embernek gondoltam magam, de ez most kifejezetten nem tűnik viccesnek.
Hívogat magához a fény, fura hangok morajlanak a fülemen keresztül a fejembe, mintha már hallottam volna ilyet, mi történik velem?
Melegség önti el a mellkasomat, egy még élesebb fájdalom kíséretében, kezd sötétedni, vajon felkel még a nap? Mindig sietek mindenhová, hiszen még ez a nap sem telt el, és már a következőt várom.
30 éves vagyok, voltam, leszek még több?
Éjszaka lett, nincs zaj, nincs fájdalom, nyugalom van. Kellemes itt, lehet, hogy itt kellene maradnom úgysem fog itt keresni senki.
Vajon hol lehetek, álmodom, vagy meghaltam? Ilyen lenne a halál? Egész kellemes.
Mit fogok itt csinálni, kezd azért kicsit unalmas lenni itt.
- Túl fogja élni, doktor úr?
- Igen, biztosurak.
- Mikor tudjuk kihallgatni?
- Most végeztünk a műtéttel, óriási szerencse, hogy a fejét ért lövésbe nem halt bele, nem is beszélve a mellkasából kiálló késre. Amikor magához tér az előtt semmiképp.
- A fejsérülés miatt, fog emlékezni valamire?
- Ez akkor fog kiderülni, ha magához tér. Még szükség lesz egy kisebb fajta beavatkozásra, hogy kicsit helyre tegyük az arcát. Ki ez az ember egyébként, hogy ennyire érdekli a rendőrséget?
- Azt sajnos nem mondhatjuk el. Egy rendőr mindig lesz az ajtó előtt ameddig magához nem tér.
- Rendben.
Kicsivel később az orvosi szobában:
*suttogva - Most volt itt a rendőrség, és egy rendőrt állítottak az ajtóhoz, ahol fekszik.
- Hangosabban nem hallom a suttogásod a telefonban.
- Most volt itt a rendőrség, és egy rendőrt állítottak az ajtóhoz, ahol fekszik.
- Túlélte az a rohadék? El tudod intézni?
- Azonnal lebuknék, hogy én voltam, nincs más terv?
- Kitalálunk valamit, te csak figyeld tovább az eseményeket, és szólj azonnal, ha valami történik.
Vajon, ha arra összpontosítok, hogy nyíljon ki a szemem akkor megtörténik, és felébredek az álmomból?
ÉS ha felébredek mit fogok csinálni, te jó ég ki vagyok, mi a nevem? Koncentrálok, koncentrálok, hol vagytok emlékek?
Először is ki lehetek? A nevem…..a nevem…..mindjárt megvan…..már itt van…..áááá, nem tudom.
Lehet, hogy rosszul csinálom, nézzük mire is emlékszem inkább, nem erőltetem jöjjön, aminek jönnie kell.
Ááá, itt is van az első emlék, valami fura hablatynak tűnik, - Bíró úr az ügyfelem ártatlan, ezt az alábbi bizonyítékokkal tudom alátámasztani. Lehet, hogy ügyvéd vagyok. Igen, vagy voltam elég sok ilyen emlék lett most a fejemben. Ez már egy biztos pont, nézzük mi van még itt.
Valami lövöldözés, egy lőtéren vagyok, különböző fegyverek előttem az asztalon, céltábla a távolban, elég veszélyesen kinéző alakok körülöttem. Tehát lőttem már életemben fegyverrel.
Szánkózok a hegyekben, almát eszek, lőnek rám, tejet iszok, elesek biciklivel, ülök egy kocsiban véresen, elvernek gyerekek, kórházban vagyok, sebet varrnak a lábamon, tükörbe nézek monokli van a szemem alatt, úszok egy medencében, rácsok mögött vagyok, és verekednek előttem, úszok a tengerben, egy kés van a mellkasomban, szeretem a pizzát, ohh huhh egy szőke nő szo*ja a far*am, verekedem, autót török fel, keményen edzek, futok a hóban alsógatyában… jóóó elég lesz….
Huh, ez most durva löket volt, ez lenne az életem, elég érdekes, nem tűnők valami jó embernek, de hogy ki vagyok azt még mindig nem tudom.
Na várjunk, mellkasomban kés, és volt fájdalmam a mellkasomban nemrég, lehet, hogy ez a legutolsó emlékem? Hol vagytok emlékek, kézzel fogható emlékek.
Kocsival megyünk üldöznek, lőnek ránk, vérzek, felborul a kocsi, körülnézek és akik a kocsiban ültek halottnak néznek ki, jön felém valaki, egy kés van a kezében.
- Rosszul tetted, hogy átálltál, ezt nem hagyhatjuk tudod te is.
- Nem én voltam, nem én köptem.
- Igen, minden áruló ezt mondja. A Salgado család nem felejt. Tudod mi ez a kezemben, mutat a késre. A kiszállód a bandából és az életből is. Mindenki megkapja, aki kilép vagy így vagy úgy.
- Nem én voltam, tényleg…
ÉS a következő pillanat, kés a mellkasomban, tompán szirénákat hallok, és egy mondatot még mielőtt elsötétül minden.
-A pokolban találkozunk, te áruló féreg.
Ez lennék én egy áruló? Ennyire tellett az életben, nem érhet így véget. Ki az a Slagado család?
Vajon, ha elkezdek jót cselekedni az kiegyenlíti a rossz dolgokat? De egyáltalán tényleg rossz vagyok, vagy csak ezt mondták.
Emlékek hol vagytok…
Krumplit pucolok, homlokon csókol egy idősebb nő, szerelmes vagyok, futok, ideges vagyok, kórházban vagyok sírok, fura alakokkal beszélgetek, egy puritán szoba, súlyokat emelek, füvet szívok, kergetek valakit baseballütővel, csalódott vagyok, drogot adok el, robogót lopok… na jó ezekkel nem vagyok előrébb, sajnos nem idősorrendben látom ezeket.
Megpróbálom megint kinyitni a szemem, hátha most sikerül.
Éles fényt látok, sikerült kinyitottam a szemem, lássuk hol vagyok.
Ó, hogyaza… fehér minden, mást nem látok. Vajon a kezemet tudom mozgatni?
Igen megmozdult, mi van a fejemen, amitől nem látok, valami gézszerűség az egész fejemen, kiszabadítom a szemem a géz takarásából.
Végre látok. Egy kórterem, infúzió bekötve, ujjamon egy csipesz, ha jól tudom ez nézi az életjeleim.
Senki nincs itt, két ajtó, két ablak, egy szekrény, egy asztal, az egyik ajtó nyitva, vécé és fürdő, ott talán van tükör, megnézem magam.
Vajon mióta lehetek itt, a mellkasomban a fájdalom, már nem olyan éles. Feltápászkodom az ágyból.
Még jó, hogy minden kerekeken van, magammal húzom a vécébe az infúziót és a pulzusmérőt.
Itt a tükör, leszedem az összes gézt, a fejemről szépen óvatosan letekerve.
Ki ez, aki a tükörben van? Nem így néztem ki, a monoklis férfi a tükörben nem így nézett ki.
Új arcot kaptam, de miért? Az üldözésnél sérülhetett meg?
Mit csináljak most, ha bűnöző vagyok akkor az ajtó elött lehet őr, mert megbilincselve nem voltam.
Az ablakok, nézzük hová nyílnak.
Az első a főútra, második emeleten vagyok, nem opció.
A másik ablak, a kórház mögötti sikátorba, van kapaszkodási lehetőség, leugrani a félemeletre és ott meg lentebb már van létra, végig le tudok mászni. Maximum 1perc a lejutási idő, de gyorsabb is lehetek, és esély a sérülésre alacsony.
A szekrény üres, nincsenek itt a ruháim csak, ami rajtam van ez a kórházi ruha. Az asztal is üres.
Az ágy végén lévő kórlapot magamhoz veszem, gyorsan átfutom.
Tehát a nevem…. Jaylon Stover. Érdekes, nem rémlik semmi. Itt az áll, hogy 40éves vagyok, de ezt kizártnak tartom.
Plasztikázták az arcom, a sérülések miatt, valamint egy kést vettek ki a mellkasomból.
Mi a fasz, ezen a dátumok szerint már 4hete fekszem itt.
Azt hiszem ideje tovább is állnom, eleget időztem itt.
Ha leveszem az ujjamról, a csipeszt jelezni fog kint, néhány percem lesz eltűnni.
Kitámasztom az ajtót a székkel, ez is lassítja a bejutást.
Ablakot kinyitom, lerántom a pulzusmérő csíptetőt, és az infúziót, és mehet a buli, ugrás…
Az első ugrás, megvan a félemelet, gyerünk tovább, futás a létrához, megy ez szépen.
Ne most…..
Egy irodában ülök, rockzenét hallgatok, újságot hordok, esik felém egy kókuszdió, megyek egy utcán és benyitok egy épületbe, lánybanda koncerten vagyok, nascar versenyen vagyok, vasúton utazom.
Remélem nem mindig a legrosszabb pillanatokban fognak az emlékek rám törni.
Lent is vagyok, és most futás biztos távolságba.
„Négy háztömbbel odébb, kicsivel később.”
Kellene valami ruha, mielőtt tovább mennék, nézzünk szét látok-e valakit, aki kölcsönadná a ruháját.
Óvatosan kikémlelve a sikátorból, az utca irányába.
Egy öreg hölgy, egy nagydarab férfi, szerintem nem tudnám elkapni, egy anyuka babakocsit tolva.
Persze, hogy senki nincs, aki jó lenne.
Mintha ismerős lenne a környék, ahol most vagyok. Persze az emlék az utcáról, ahol bemegyek egy ajtón. Valahol errefelé van, menni fog emlékezz.
Mennem kell még azért, de nem vészes, ez itt Amerika láttak már furcsábbat is mint, egy kórházi ruhában mászkáló embert.
„Egy órával később.”
Nem volt könnyű, de megtaláltam a lakást. Zárva. Miért is lenne nyitva.
Két lépés hátra, és kis lendület, és betöröm az ajtót.
Már megint…….
Pénzt utalok át, sok pénzt, nyomkodom a telefonom, gyors autót vezetek, koktélt iszok egy tengerparton, elütök egy embert autóval, golyót vesznek ki a lábamból egy kis szobában, hegyi kilátásban gyönyörködök.
Úgy néz ki mikor valamilyen behatás éri a testem akkor jönnek az emlékek.
Bent vagyok, egy üres szoba, egy asztal, egy szekrény, egy ágy, és wc zuhanyzóval.
Fiókok üresek az asztalban, nincs semmi az ágy alatt, szivacs alatt, a fürdő is tiszta, a szekrényben egy egyszerű farmer nadrág, egy póló és egy pár cipő. Ezeket fel is kapom gyorsan.
Miért lenne egy teljesen üres lakás amiról tudok. Valami van itt, amit elrejthettem.
Végig kopogtatom a falat, félrelököm a szekrényt, felborítom az ágyat, és az asztalt.
Az asztal az, egy rejtett rész. Két mobil, egy cetli, egy gyufa, egy kis falakon benzin és egy kevés pénz.
A cetlin: „Ha el akarsz tűnni, csak egy sms a neveddel, majd semmisítsd meg a telefont”
Azt hiszem itt az ideje eltűnni. SMS elküldve. „Viszlát Jaylon Stover „, Telefon sim kártyát kettétöröm. A telefont az ágyra dobom.
Leöntöm a bútorokat a benzinnel, majd meggyújtom a benzint.
Elindulok megyek néhány sarkot, közben hívok egy Uber-t. Beszállok, és csak annyit mondok: Paleto Bay.
A telefonban csak egy szám van név nélkül, később kiderítem kié lehet.
Magam mögött hagyom a várost, kell egy kis nyugalom, hogy visszatérjenek az emlékeim.
Mi az élet körforgása? És hogyan tovább? Kiderül. Van időm kitalálni ki is legyek.
Egyre élesebb a fájdalom a mellkasomban, olyan kellemes ez a fehér fény, elfeledteti a fájdalmat.
Világ életemben vicces embernek gondoltam magam, de ez most kifejezetten nem tűnik viccesnek.
Hívogat magához a fény, fura hangok morajlanak a fülemen keresztül a fejembe, mintha már hallottam volna ilyet, mi történik velem?
Melegség önti el a mellkasomat, egy még élesebb fájdalom kíséretében, kezd sötétedni, vajon felkel még a nap? Mindig sietek mindenhová, hiszen még ez a nap sem telt el, és már a következőt várom.
30 éves vagyok, voltam, leszek még több?
Éjszaka lett, nincs zaj, nincs fájdalom, nyugalom van. Kellemes itt, lehet, hogy itt kellene maradnom úgysem fog itt keresni senki.
Vajon hol lehetek, álmodom, vagy meghaltam? Ilyen lenne a halál? Egész kellemes.
Mit fogok itt csinálni, kezd azért kicsit unalmas lenni itt.
- Túl fogja élni, doktor úr?
- Igen, biztosurak.
- Mikor tudjuk kihallgatni?
- Most végeztünk a műtéttel, óriási szerencse, hogy a fejét ért lövésbe nem halt bele, nem is beszélve a mellkasából kiálló késre. Amikor magához tér az előtt semmiképp.
- A fejsérülés miatt, fog emlékezni valamire?
- Ez akkor fog kiderülni, ha magához tér. Még szükség lesz egy kisebb fajta beavatkozásra, hogy kicsit helyre tegyük az arcát. Ki ez az ember egyébként, hogy ennyire érdekli a rendőrséget?
- Azt sajnos nem mondhatjuk el. Egy rendőr mindig lesz az ajtó előtt ameddig magához nem tér.
- Rendben.
Kicsivel később az orvosi szobában:
*suttogva - Most volt itt a rendőrség, és egy rendőrt állítottak az ajtóhoz, ahol fekszik.
- Hangosabban nem hallom a suttogásod a telefonban.
- Most volt itt a rendőrség, és egy rendőrt állítottak az ajtóhoz, ahol fekszik.
- Túlélte az a rohadék? El tudod intézni?
- Azonnal lebuknék, hogy én voltam, nincs más terv?
- Kitalálunk valamit, te csak figyeld tovább az eseményeket, és szólj azonnal, ha valami történik.
Vajon, ha arra összpontosítok, hogy nyíljon ki a szemem akkor megtörténik, és felébredek az álmomból?
ÉS ha felébredek mit fogok csinálni, te jó ég ki vagyok, mi a nevem? Koncentrálok, koncentrálok, hol vagytok emlékek?
Először is ki lehetek? A nevem…..a nevem…..mindjárt megvan…..már itt van…..áááá, nem tudom.
Lehet, hogy rosszul csinálom, nézzük mire is emlékszem inkább, nem erőltetem jöjjön, aminek jönnie kell.
Ááá, itt is van az első emlék, valami fura hablatynak tűnik, - Bíró úr az ügyfelem ártatlan, ezt az alábbi bizonyítékokkal tudom alátámasztani. Lehet, hogy ügyvéd vagyok. Igen, vagy voltam elég sok ilyen emlék lett most a fejemben. Ez már egy biztos pont, nézzük mi van még itt.
Valami lövöldözés, egy lőtéren vagyok, különböző fegyverek előttem az asztalon, céltábla a távolban, elég veszélyesen kinéző alakok körülöttem. Tehát lőttem már életemben fegyverrel.
Szánkózok a hegyekben, almát eszek, lőnek rám, tejet iszok, elesek biciklivel, ülök egy kocsiban véresen, elvernek gyerekek, kórházban vagyok, sebet varrnak a lábamon, tükörbe nézek monokli van a szemem alatt, úszok egy medencében, rácsok mögött vagyok, és verekednek előttem, úszok a tengerben, egy kés van a mellkasomban, szeretem a pizzát, ohh huhh egy szőke nő szo*ja a far*am, verekedem, autót török fel, keményen edzek, futok a hóban alsógatyában… jóóó elég lesz….
Huh, ez most durva löket volt, ez lenne az életem, elég érdekes, nem tűnők valami jó embernek, de hogy ki vagyok azt még mindig nem tudom.
Na várjunk, mellkasomban kés, és volt fájdalmam a mellkasomban nemrég, lehet, hogy ez a legutolsó emlékem? Hol vagytok emlékek, kézzel fogható emlékek.
Kocsival megyünk üldöznek, lőnek ránk, vérzek, felborul a kocsi, körülnézek és akik a kocsiban ültek halottnak néznek ki, jön felém valaki, egy kés van a kezében.
- Rosszul tetted, hogy átálltál, ezt nem hagyhatjuk tudod te is.
- Nem én voltam, nem én köptem.
- Igen, minden áruló ezt mondja. A Salgado család nem felejt. Tudod mi ez a kezemben, mutat a késre. A kiszállód a bandából és az életből is. Mindenki megkapja, aki kilép vagy így vagy úgy.
- Nem én voltam, tényleg…
ÉS a következő pillanat, kés a mellkasomban, tompán szirénákat hallok, és egy mondatot még mielőtt elsötétül minden.
-A pokolban találkozunk, te áruló féreg.
Ez lennék én egy áruló? Ennyire tellett az életben, nem érhet így véget. Ki az a Slagado család?
Vajon, ha elkezdek jót cselekedni az kiegyenlíti a rossz dolgokat? De egyáltalán tényleg rossz vagyok, vagy csak ezt mondták.
Emlékek hol vagytok…
Krumplit pucolok, homlokon csókol egy idősebb nő, szerelmes vagyok, futok, ideges vagyok, kórházban vagyok sírok, fura alakokkal beszélgetek, egy puritán szoba, súlyokat emelek, füvet szívok, kergetek valakit baseballütővel, csalódott vagyok, drogot adok el, robogót lopok… na jó ezekkel nem vagyok előrébb, sajnos nem idősorrendben látom ezeket.
Megpróbálom megint kinyitni a szemem, hátha most sikerül.
Éles fényt látok, sikerült kinyitottam a szemem, lássuk hol vagyok.
Ó, hogyaza… fehér minden, mást nem látok. Vajon a kezemet tudom mozgatni?
Igen megmozdult, mi van a fejemen, amitől nem látok, valami gézszerűség az egész fejemen, kiszabadítom a szemem a géz takarásából.
Végre látok. Egy kórterem, infúzió bekötve, ujjamon egy csipesz, ha jól tudom ez nézi az életjeleim.
Senki nincs itt, két ajtó, két ablak, egy szekrény, egy asztal, az egyik ajtó nyitva, vécé és fürdő, ott talán van tükör, megnézem magam.
Vajon mióta lehetek itt, a mellkasomban a fájdalom, már nem olyan éles. Feltápászkodom az ágyból.
Még jó, hogy minden kerekeken van, magammal húzom a vécébe az infúziót és a pulzusmérőt.
Itt a tükör, leszedem az összes gézt, a fejemről szépen óvatosan letekerve.
Ki ez, aki a tükörben van? Nem így néztem ki, a monoklis férfi a tükörben nem így nézett ki.
Új arcot kaptam, de miért? Az üldözésnél sérülhetett meg?
Mit csináljak most, ha bűnöző vagyok akkor az ajtó elött lehet őr, mert megbilincselve nem voltam.
Az ablakok, nézzük hová nyílnak.
Az első a főútra, második emeleten vagyok, nem opció.
A másik ablak, a kórház mögötti sikátorba, van kapaszkodási lehetőség, leugrani a félemeletre és ott meg lentebb már van létra, végig le tudok mászni. Maximum 1perc a lejutási idő, de gyorsabb is lehetek, és esély a sérülésre alacsony.
A szekrény üres, nincsenek itt a ruháim csak, ami rajtam van ez a kórházi ruha. Az asztal is üres.
Az ágy végén lévő kórlapot magamhoz veszem, gyorsan átfutom.
Tehát a nevem…. Jaylon Stover. Érdekes, nem rémlik semmi. Itt az áll, hogy 40éves vagyok, de ezt kizártnak tartom.
Plasztikázták az arcom, a sérülések miatt, valamint egy kést vettek ki a mellkasomból.
Mi a fasz, ezen a dátumok szerint már 4hete fekszem itt.
Azt hiszem ideje tovább is állnom, eleget időztem itt.
Ha leveszem az ujjamról, a csipeszt jelezni fog kint, néhány percem lesz eltűnni.
Kitámasztom az ajtót a székkel, ez is lassítja a bejutást.
Ablakot kinyitom, lerántom a pulzusmérő csíptetőt, és az infúziót, és mehet a buli, ugrás…
Az első ugrás, megvan a félemelet, gyerünk tovább, futás a létrához, megy ez szépen.
Ne most…..
Egy irodában ülök, rockzenét hallgatok, újságot hordok, esik felém egy kókuszdió, megyek egy utcán és benyitok egy épületbe, lánybanda koncerten vagyok, nascar versenyen vagyok, vasúton utazom.
Remélem nem mindig a legrosszabb pillanatokban fognak az emlékek rám törni.
Lent is vagyok, és most futás biztos távolságba.
„Négy háztömbbel odébb, kicsivel később.”
Kellene valami ruha, mielőtt tovább mennék, nézzünk szét látok-e valakit, aki kölcsönadná a ruháját.
Óvatosan kikémlelve a sikátorból, az utca irányába.
Egy öreg hölgy, egy nagydarab férfi, szerintem nem tudnám elkapni, egy anyuka babakocsit tolva.
Persze, hogy senki nincs, aki jó lenne.
Mintha ismerős lenne a környék, ahol most vagyok. Persze az emlék az utcáról, ahol bemegyek egy ajtón. Valahol errefelé van, menni fog emlékezz.
Mennem kell még azért, de nem vészes, ez itt Amerika láttak már furcsábbat is mint, egy kórházi ruhában mászkáló embert.
„Egy órával később.”
Nem volt könnyű, de megtaláltam a lakást. Zárva. Miért is lenne nyitva.
Két lépés hátra, és kis lendület, és betöröm az ajtót.
Már megint…….
Pénzt utalok át, sok pénzt, nyomkodom a telefonom, gyors autót vezetek, koktélt iszok egy tengerparton, elütök egy embert autóval, golyót vesznek ki a lábamból egy kis szobában, hegyi kilátásban gyönyörködök.
Úgy néz ki mikor valamilyen behatás éri a testem akkor jönnek az emlékek.
Bent vagyok, egy üres szoba, egy asztal, egy szekrény, egy ágy, és wc zuhanyzóval.
Fiókok üresek az asztalban, nincs semmi az ágy alatt, szivacs alatt, a fürdő is tiszta, a szekrényben egy egyszerű farmer nadrág, egy póló és egy pár cipő. Ezeket fel is kapom gyorsan.
Miért lenne egy teljesen üres lakás amiról tudok. Valami van itt, amit elrejthettem.
Végig kopogtatom a falat, félrelököm a szekrényt, felborítom az ágyat, és az asztalt.
Az asztal az, egy rejtett rész. Két mobil, egy cetli, egy gyufa, egy kis falakon benzin és egy kevés pénz.
A cetlin: „Ha el akarsz tűnni, csak egy sms a neveddel, majd semmisítsd meg a telefont”
Azt hiszem itt az ideje eltűnni. SMS elküldve. „Viszlát Jaylon Stover „, Telefon sim kártyát kettétöröm. A telefont az ágyra dobom.
Leöntöm a bútorokat a benzinnel, majd meggyújtom a benzint.
Elindulok megyek néhány sarkot, közben hívok egy Uber-t. Beszállok, és csak annyit mondok: Paleto Bay.
A telefonban csak egy szám van név nélkül, később kiderítem kié lehet.
Magam mögött hagyom a várost, kell egy kis nyugalom, hogy visszatérjenek az emlékeim.
Mi az élet körforgása? És hogyan tovább? Kiderül. Van időm kitalálni ki is legyek.