jadengod - fórum moderátor jelentkezés.

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

jadengod.

💫✨
Játékos
Üzenetek:266
austin_bennett
- Magamról egy pár szóban. -
Sziasztok! Márknak hívnak, 19 éves vagyok. Budapesten élek, tavaly végeztem el az első szakmámat, mint elektronikai műszerész. Jelenleg egy két éves érettségi tanfolyamon vagyok, melynek a végeztével egy újabb szakma a cél. Magával a szerepjátékkal 2012-ben kezdtem el foglalkozni, de akkor még rettentően fiatal voltam, illetve ennek köszönhetően komolytalan is. Az idő elteltével jobban kezdett foglalkoztatni a dolog, így relatíven komolyan is vettem az RP témát. Sok szervert megjártam, sok frakciót, illetve sok közösséghez tartoztam. Ezen szerverek nagyrészén töltöttem be adminisztrátori pozíciót, vagy bármilyen moderálással kapcsolatos szerepkört. Véleményem szerint a tapasztalatom megvan már ebben, de mindig van hova fejlődni. Magamat egy célorientált, precíz embernek gondolom, feladataimat próbálam a lehető legjobban elvégezni. Amennyiben sikerrel járna a lapom, valamint én is, abban az esetben a célom mindenképpen az volna, hogy a lehető legtovább, legtöbbet tudjam segíteni a csapatot, valamint a fórumozókat.

- Fórum moderátor feladatköre a véleményem szerint. -
  1. A fórum rendszeres felügyelete
  2. A fórum témák, hozzászólások felügyelete
  3. A fórumon való rendtartás, mind a chaten, mind a topicok alatt
  4. A fórum regisztrációk kelezése, moderátori feladatok elvégzése
  5. A fórum témák helyezése
  6. A fórumon indokolt esetben figyelmeztetés kiosztása
  7. A fórumra nem illő személyek kitiltása
(SMF fórumhoz vagyok szokva, azokon ez volt a megszokott számomra, természetesen hamar "tanulok")

- Pár tulajdonságom. -
  1. Könnyen tanulok​
  2. Kedves vagyok, barátságos​
  3. Alkalmazkodok a körülményekhez, helyzetekhez​
  4. Ingerlékeny vagyok​
  5. Bizonyos helyzetekben türelmetlen​

- Hogy mi is bomlasztja a közösséget szerintem? -
Nos, erre egy egyszerű válasszal tudok szolgálni.
  1. Első sorban vannak károgók, akik leginkább a szerver/bizonyos emberek ellen irányulnak.​
  2. Toxicus emberek leginkább, akik a problémát próbálják megtalálni minden iromnyában. Felesleges HSZ-ekkel bombáznak topicokat, keltik a feszültséget.​
  3. Nagyon sok olyan ember van, akik azt hiszik hogy mindent megtehetnek, és ennek szemérmetlenül eleget is tesznek.​
  4. Chatre nem illő témák feszegetése, ebből irányuló nézeteltérések.​
- Miért is szeretnék FMOD lenni? -
Alapvetően ehhez a titulushoz még nem jutottam hozzá más szervereken. Adminisztrátor voltam már nem egy szerveren, melyek fórumán ugyan úgy elvégeztem a "moderátori kötelességemet". Szeretnék valamilyen szinten hozzájárulni a fórumon tevékenykedő team munkájához, valamint segíteni azt.

- Miért lennék én jó erre a feladatkörre? -
Véleményem szerint megvan a kelló ambícióm a feladatkör ellátásához. Mivel hasonló szerepkört már láttam el, így úgy gondolom megvan a kellő tapasztalatom a moderátori feladatra. Az emberekkel önmagában egyet tudok érteni. Számomra sosem a szankció kiosztása volt a lényeg, hanem a probléma elmagyarázása, valamint tisztázni az adott szabálysértést az illetővel. Az aktivitásommal pedig véleményem szerint nem lesz probléma, mivel napi szinten csekkolom a fórumot, illetve annak topicjait.

- Végszó -
Köszönöm, hogy elolvastad a lapomat, próbáltam a lehető leglényegretörőbben fogalmazni. Design sosem volt az erősségem, illetve jobban szeretem a minimalista, letisztult kinézetet. Mindenkinek sok sikert kívánok, illetve további szépeket.
 
G

Gofli

Vendég
Vendég
[fmod]
Kedves Márk!

Először is, szeretném megköszönni, hogy időt és energiát fektettél a lapod megírásába.
Szeretnék gratulálni, és meginvitálni téged egy Discord beszélgetésre a holnapi nap folyamán.
Kérlek, keress majd fel, hogy egyeztetni tudjunk egy időpontot! Gofli#3239

Marvin
[/fmod]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó