DrivingAid [Szerelő pályázat]

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

GamerName

Újonc
Játékos
Üzenetek:1
Rövid történet:
  A DrivingAid Inc. kapuit először 1982-ben nyitotta meg, de a ’83-as évet tekintjük igazi indulásnak.
  Kezdetben helyi kis műhelyként üzemeltünk egy egyre növekvő városban. Ebben az időben nem volt sok műhely a környéken. Kitartó,
  becsületes munkával lépegettünk lassan előre. Közben elszaladt 10év, az autók megszaporodtak ezért eljött nálunk is a bővítés ideje.
  A ’90es évek első felében a főépületet bővítettük ki /átadó, raktár, szerviz/ ezt követte a lakatos-fényező műhely.
  A cégünk tevékenysége kiterjed mindenre, ami az autójavítással, kapcsolatos.
  Üzletpolitikánk a biztonságra, az ügyfeleink korrekt kiszolgálására, dolgozóink megélhetésének biztosítására, és a hosszútávú  működésre épül.

Szervezeti felépítés:
-Cégvezető:
    A cégvezető fő feladata a cég igazgatása, mely magában foglalja a pénzügyi biztonság biztosítását és egyben a munkaerő biztosítását is.
    A cég hírnevéért is ő felel emiatt ügyelnie kell arra hogy minden a lehető legmegfelelőbben történjen. A vezető a csapatért van és ez fordítva is így van.
-Műhelyvezető:
    A műhelyvezető feladata a szervizben folyó munkák, munkafolyamatok felügyelete.
    Továbbá feladata még a munkák felvétele és a kárbecslés is, emellett segíti a cégvezetőt mint jobb keze.
-Mesterszerelő:
    Feladatai közé tartozik a gyakornokok, szerelők felügyelete és a kisebb munkák kiosztása. A nagyobb tapasztaltságot igénylő munkákat ő végzi el, mivel ehhez a fokozathoz már nagy szakmai tudás szükséges.
-Vizsgabiztos:
    Az elkészült autók mechanikai állapotát vizsgálja felül, emellett ugyanúgy végez szerelési munkákat és felügyeli az alatta dolgozókat.
-Szerelő:
    Ebben a munkakörben dolgozók feladata az adott munkák elvégzése amit a feletteseik nekik kiosztottak és a gyakornokok képzése.
-Gyakornok/tanuló:
    Ebben a fázisban elsősorban a tapasztalatszerzés a lényeges.
    A feletteseik beoszthatják őket maguk mellé így segítve a saját és a kollégáik gyorsabb munkavégzését.
Felszerelések:
  • Szerelő akna: Minden szervízben egy  alapvető felszerelés, segíti a könnyebb hozzáférhetőséget a jármű aljánál történő munkálatokban.
  • Futóműállító: A futóműállítónak több fajtája létezik, összességében mindegyik feladata az hogy a kerékösszetartást, illetve kerék dőlésszöget állíthassunk mellyel csökkenthetjük a gumikopást, és a stabilabb útfekvést.
  • Fényszórómagasság állító: Ezzel a berendezéssel állíthatjuk az autók/motorok térbe kivetett fényének a szögét. Rendkívül fontos a biztonságos közlekedés szempontjából hogy a szemből érkező másik autóst ne vakítsd el.
  • Motorfékpad és görgős fékpad: A vizsgasor-ról egy elengedhetetlen berendezés. A vizsgabiztos ezzel tudja megmérni hogy egy gépjármű fékberendezései(üzemi fék, kézifék) milyen állapotban vannak.
                                                    Látja a tesztelés után mekkora eltérés van adott oldalanként vagy tengelyeként.
  • Rázópad: Kellék a vizsgabiztosnak, ezzel ellenőrizheti a rugóstagok előírt értékét hogy mennyire megfelelően működnek.
  • Emisszió méter: Vizsgabiztos kelléke, ahhoz kell, hogy a járművek károsanyag kibocsátását mérni lehessen.
  • Csápos emelő: A csápos emelő egy fontos része a műhelynek, segítségével gyorsabban, könnyeben végezhetünk több féle munkát, akár kerék, olaj cserét és vagy a gépjármű alján javításra szoruló elemek javítását.
  • Hidraulikus zsiráf: A hidraulikus zsiráf vagy másnéven hidraulikus motorkiemelő a motor emelő a motor kiszerelését segíti elő.
  • Gurulós aláfekvő: Megkönnyíti a szerelők munkáját ha a csápos emelő/szerelőakna nem használható. Kisebb munkálatokra/ellenőrzések elvégzésére alkalmas.
  • Centírozó: A már készre összeszerelt abroncsok kiegyensúlyozását lehet végezni vele.
  • Rugóösszehúzó: A rugóösszehúzóval a rugós tagok könnyebb biztonságosabb szétválasztását segíthetjük elő. Amely nem csak hogy biztonságosabb egyben megkönnyíti a szerelő munkáját.
  • Multiméter: A multiméter segítségével mérhetjük esetlegesen egy vezeték szakadást, egy rossz biztosítékot. Az akkumulátor töltését is tudjuk ellenőrizni vele.
  • Laptop: ECU-k azaz Fedélzeti számítógépek írásához egy elengedhetetlen kellék.
  • Két körmös csapágylehúzó: A két körmös csapágylehúzóval könnyebben végezhetünk például csapágy cserét akár egy megragadt generátoron, vagy egy önindítón de emellett számos feladata is van, amely a szerelők napi munkáját megkönnyíti.
  • Nyomatékkulcs: A nyomatékkulcs segítségével a gyártó által előírt csavarmeghúzási értéket pontosan tudjuk produkálni, akár egy kerékcserénél, vagy fontosabb területeken mint például a hengerfejnél.
  • Satupad: Hasznos kellék minden garázsban hiszen nagyban megkönnyíti a szerelési folyamatokat. Befogadhatunk összeszorult alkatrészeket amelyeket esetenként le kell kalapálni egy rászorult elemet és már nincs más megoldás rá.
  • Csöcsös csajok naptára: szintén fontos része a műhelyeknek ezek nélkül nem lenne meg a kellő motiváció a szerelőknek.😂


Frakcióval kapcsolatos terveink:
  Szeretnénk egy baráti közösséget kihozni a frakcióból ahol nem félnek az emberek segítséget kérni a többiektől és szívesen dolgoznak  együtt.
  Újaknak és öreg harcosoknak is egyaránt nyújtunk oktatást minden héten egy a csapattal megbeszélt időpontban. Ha szüksége van valakinek egy-egy külön oktatásra megbeszélés alapján azt is szívesen nyújtunk.
  Célunk, hogy létrehozzunk egy versenyképes céget ahova az ügyfelek aggodalom nélkül jönnek és a legszeretettebb autóikat probléma nélkül bízhatják ránk.
  Céljainkat úgy valósítanánk meg, hogy az oktatások által a lehető legképzettebb szerelőket ki tudhassuk a csapatunkban.



Bemutatkozás:

Tom Wilson: Sziasztok Ádámnak hívnak, Komárom-Esztergom megyéből származom és egy 19 éves diák vagyok.
                  jelenleg az egyik környékbeli informatikai iskolában.
                  Hobbiként és édesapám jóvoltából kezdtek el érdekelni az autók majd,
                  később az autók mechanikája és szerelése/tuningolása.
                  Jelenleg másik hobbim a számítógépezés mellett neki segítek a műhelyben ebből jött az az ihlet is,
                  hogy megpályázok egy műhelyt ezen a szerveren
RP a múltamban: Sok szerveren játszottam az elmúlt években köztük, See-Rp, See-Mta,Fay-RPG, HL-RP.
                  Körülbelül 6 éve ismerkedtem meg az rp vel és abban a pillanatban amikor belejöttem meg is szerettem azt.

Barney Ross: Sziasztok Márknak hívnak 20 éves vagyok, nem messze lakom Ádámtól,
              én viszont Pestre járok autószerelő képzésre, legtöbb szabadidőmet iskola után az autómra és a játékra fordítom.
              Régebben nagyon sok mta szerveren megfordultunk már most, hogy láttuk a lehetőséget,
              a Gta V világában szeretnénk tovább folytatni.
              Mivel még tanuló vagyok van hetente 2 nap gyakorlatom is, emellett hétvégente az egyik oktatóm,
              (Én csak a mentoromnak hívom, ő foglalkozik velem gyakorlaton es hétvégente is)
              bár hétvégén nem lenne kötelező járnom  hozzá viszont ez egy remek tapasztalat gyűjtési lehetőség.
              Ebből következik hogy hétvégente nem vagyok nagyon aktív viszont hétvégén kiesett időt,
              próbálom a hétköznapokban pótolni napi szinten iskola illetve gyakorlat után általában 5-6 órát szoktam játszani.
              Körülbelül 5 éve rpzem és azóta is jó érzéssel lépek fel kikapcsolódni.
 

Dani

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:488
Szervusz!

A lapod átolvasásra és megbeszélésre került a vezetőségen belül.
Sajnos a pályázatodat el kellett utasítanunk.
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó