Dana Grayson "Vee"

[_Shefi_]

DANA “VEE” GRAYSON Életkor: 26 Születési hely: Hawick, Los Santos Jelenlegi lakhely: ugyanaz a Hawick-i kis lakás, ahol felnőtt Stílus: városi, introvertált, kreatív, néha rebelis​

Gyerekkor – Csendes káosz (0–12)​ Dana a város egyik félreeső blokkjában nőtt fel — egy szürke, kopott lépcsőházban, ahol az emberek nem szomszédok voltak, hanem árnyékok a folyosón. A családja alig volt otthon: az anyja két műszakban dolgozott, az apjáról pedig csak annyit tud, hogy valaha teherautó-sofőr volt, aztán egyszer csak nem jött haza. A gyerekkora főleg az udvar, a rövid utca, a lépcsőház zaja és a panelházak között visszhangzó hangok köré épült. Itt tanult meg túlélni, figyelni, észrevétlenül mozogni — és itt kapta a “Vee” becenevet is, mert a barátai szerint mindig két irányba lát, mint egy V betű, és ez később ráragadt, mint egy maszk. V-alakú gondolkodás, kétélű csend. Egy törésvonal, ahol a dolgok eldőlnek. Édesanyja, Regina Grayson, műszakvezetőként dolgozott egy 24 órás élelmiszerben, emellett éjjelente takarítani járt kocsmákba, lepukkadt bárokba, fáradt, de törődő nő. Édesapja, Michael Grayson, teherautó söfőr volt — éjszakai műszakokkal, el-elmaradó félmondatokkal és egyre több hiánnyal. A kapcsolatuk lassan bomlott meg: sok vita, sok csend, kevés pénz. Dana mindig a sarkokba húzódott, rajzolt, fotózott, és igyekezett láthatatlanná válni. Testvére nem született — anyja egészségügyi okokból nem vállalhatott több gyereket.​

Az eltűnés és a döntés éve (12–15) ​ Egy este, amikor Dana 13 volt, az apja egyszerűen nem jött haza. Nem baleset, nem rablás — később kiderült, hogy új életet kezdett egy másik államban. Regina ezt sosem mondta ki, csak egy levelet talált Dana a konyha fiókjában: „Nem tudom folytatni ezt az életet.” Az anya-gyerek kapcsolat ettől megváltozott. Regina keserűbb, zárkózottabb lett, Dana pedig még jobban elmerült: -fotózásban, -utcai művészetben, -a saját kis fantáziavilágában. Dana az első emeleten lakott, Isaac teraszától balra. Onnan mindent látott. Nem az érdekelte, mit csinál Isaac, hanem hogy mikor és kivel. Mikor dolgozik éjjel, mikor jönnek emberek és végül mikor marad a csend. Egy este Isaac, Smoke és egy idegen álltak lent Isaac teraszán. Nem voltak hangosak, ez volt benne a furcsa. Dana a terasza korlátján könyökölt. Őket figyelte csendben a sötétben. A lámpa pislákolt kis időre megvilágítva a trió arcát. Később, néhány nappal később a lépcső futottak össze. -Te vagy az, aki mindig éjjel szerel. - szólította meg Dana. Isaac csak bólintott. -Te meg az, aki mindig néz. Ez volt az első beszélgetésük. Nem flörtöltek, nem volt semmi fenyegető, csupán két ismeretlen, akik innentől már felismerték a másikat. Jamallal egy füstszagú, túl hosszúra nyúlt éjszakán találkoztak először a blokk nyitott terén. Smoke beszélt, nevetett, elütötte a csendet, Vee pedig a falnak dőlve figyelte őt, félmosollyal, mintha már akkor többet látott volna belőle, mint amit mutatni akart — és mire elfogyott a cigi, mindketten tudták, hogy ez nem csak egy véletlen találkozás volt. Lementek a lépcsőn együtt, mintha mindig is így lett volna rendjén. Odakint az utca nedvesen csillogott, a lámpák sárgára festették az éjszakát. Smoke még mondott valami félig vicceset, félig őszintét, Vee pedig először válaszolt igazán — nem szavakkal, hanem azzal, hogy mellette maradt. Nem kérdezték meg egymás nevét azonnal. Nem siettek. A csend most már nem volt kínos, inkább puha. Amikor végül különváltak, egyikük sem nézett hátra, mégis mindketten tudták, ettől az éjszakától kezdve lesz valaki, akinek az arcát újra meg akarják majd találni a tömegben. Innentől az ismeretlen arcok már nem csupán szomszédok, hanem sorstársak voltak. Hárman minden buliban és búban alakították meg a "bandát". Dana szerette őket. Isaachez ment, amikor meg kellett javítani a dolgokat, és Jamalhoz, amikor túl sok volt a zaj és nyugalomra vágyott.​

Kamaszkor – A városi túlélő (15–18)​ Már 15 évesen tudta, hogyan kell „megbontani” egy kocsit anélkül, hogy feltűnést keltene. Nem a pénzért csinálta. Inkább… mert ott legalább érezte, hogy számít valamit. Volt tehetsége hozzá: gyors kezek, hideg fej, jó reflexek. A környéken úgy ismerték, mint a csendes, de mindenről tudó lány, aki sosem beszél fölöslegesen és mindig átgondolja, mit csinál de ha baj van, ő az első, aki mozdul. A kevés barátja — inkább talált család — a kis seftekből, kisebb csínyekből, bolti lopásokból élt. Vee sosem vitte túlzásba, nem lépte át a határt: nem akart nagypályás lenni, nem akart maffiózó lenni. Ő csak a blokkrész éjjeli hangulata akart lenni. Dana csendes, de okos lánnyá vált. A suliban nem a jegyei miatt figyeltek rá, hanem a fura, szimbolikus rajzai és fotói miatt. Az anyjával való viszonya hullámzott, de szerették egymást. Regina azonban rossz egészségi állapotba került: magas vérnyomás, krónikus kimerültség. Dana már 17 évesen részmunkaidőben dolgozott hogy segítse őt. Az anyja viszont nem segítette vissza. Minél jobban telt az idő, annál jobban fordult bele a depresszióba férje távozása miatt. Nem tudta feldolgozni, hogy annyi év után lelépett. Sokat veszekedtek, Dana minden éjjel hangos szóváltásra aludt el. Ez volt az altatódal. Édesanyja sírós kiabálása, apja agresszív jelenléte, ajtó és asztal csapkodás. De ez már csak a múlt. Az ajtókat már senki sem csapja be. Az asztalra senki sem üt rá. Senki sem sír keservesen az éjszakában. Csend van. És a csend mögött a zajos igazság. Középiskola: Los Santos High Erősségei: vizuális művészet, informatika Gyengeségei: szabálykövetés, közösségi interakciók​

Felnőtté válás és veszteség (18–22)​ Dana 18 évesen elvégezte a középsulit, majd nem ment főiskolára, pénz nem volt, és az anyját sem akarta egyedül hagyni. Maradt Hawickben, dolgozott, fotózott, építette a saját kis életét. Munkahelyről munkahelyre járt, időseknek segített bevásárolni a piacon, mindent megtett, hogy édesanyja kórházi költségeit fedezze. Nem volt olcsó a sok gyógyszer, vérnyomás, antidepresszáns. És akkor Regina már nem csak ezekhez nyúlt hozzá. Egy kis fű innen, egy kis oxi onnan. Dana nem támogatta benne, de ezt nem hangoztatta. Félt, hogy édesanyja annyira összeomlott, hogy már ezek nélkül ennyire sem bírná. Így ráhagyta. De bár odaállt volna.. 22 éves korában Regina Grayson meghalt egy kezeletlen stroke következtében.Dana egyedül maradt a lakásban. Az egyetlen otthonban, amit valaha ismert. A szoba, ami eddig füstben úszott, hol édesanyja napokig bezárkózva feküdt már üres. Dana mindent elpakolt, rosszul érezte magát tőle, de nem akart emlékezni rá. Tovább akart lépni, anyja halálával lezárult gyerekkorát anyja holmijával becsomagolni és kidobni az első emeletről. Az apját nem kereste meg — mára nem is akarja tudni, él-e. Az ő döntése volt, hogy akkor hátat fordít. Dana nem haragudott rá. Lehet, ha megtehette volna ő is inkább elmegy. De ő maradt, és azóta is minden körülmények között ott marad.​

Felnőtt élet (22–26-napjainkig) – A városi fantom​ Mostanra Dana a csapat „láthatatlan keze”. Nem vezető, de nélküle a társaság nem működik úgy. Ő a logika, a higgadtság, a hideg fej az adrenalin mögött. Smoke szárnyai alatt elsajátította a narkotikumok készítését, amit napjainkban már mesterfokra fejlesztett. Kokain, Methamfetamin és minden, amihez csak hozzáférése van kettejük keze alatt terem meg. Együtt gondozzák a növényeket egész Hawick-ban, Isaac pedig a kapcsolatai által hamar gazdára is talál nekik. Nem, nem ők fogyasztják. Egyikük sem köteleződött el a rendszer által üzemeltetett munkáltatónál. Maguknak csinálják a pénzt, főleg ezekből. Isaac a bütykölések és szeméttelep túrások következtében rengeteg ilyen arcot ismert meg.​

Mit csinál ma?​

Autók megbontása, graffitik, firkák elhelyezése városban, helyszín biztosítás, piti lopások – mindig pontos, tiszta mozdulatokkal. Udvar/chill helyek környékén lógás a csapattal, éjszakai séták hoodieval, fülhallgatóval. Napjai nagy részét hol az erkélyén, hol hátsó teraszán ülve tölti el, idegen arcokat nézve. Tudja, mikor megy a néni a boltba, tudja mikor végez a szomszéd kislány a suliban és hogy az a tarka macska mikor jön ki a sikátorból. Fényképezi őket, és mikor nézegeti műveit arra gondol, milyen jó is lehet gondtalan életet élni. Nem agyalni a holnapon, csak iskolába menni, vagy éppen egy kisegeret keresni egy kukában. De Dana sem bajlódott a jövővel. Megélte a mindennapokat. Bár szívesen vonul el egyedül, mindig segít kihúzni másokat a szarból. Vállvetve ott van a barátai mellett.​

A “Vee” név már nem csak becenév.​

Az elmúlt négy évben Dana teljesen elszigetelte magát mégis a Hawick-i környék arcává vált, még ha senki nem is ismeri igazán. A lakást, amelyben él az anyjától örökölte, nem cserélné le — a múltja fájdalmas, de része annak, aki lett. Sosem tudná eltörölni a traumákat, de ő így lett az, aki ma is. A magány megtörte kicsit, de ugyanakkor megerősítette: Dana önmagát építette fel abból, amit mások tönkretettek. Egy mondat már Vee szlogenjévé vált, amit ha meglátnak egy falra fújva tudják, ő járt ott: Follow me into the chaos!​