cren - Alamo Cartel

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

cren

Újonc
Játékos
Üzenetek:8
rjymq6r.png


Nem fogjuk a frakció bemutatását nagyon elhúzni, nem ez a célünk vele. A célünk egy lényegretörő és gyorsan átfutható pályázat létrehozása, ami kellemes az emberi szem számára.
Szeretnénk egy olyan frakciót létrehozni a mai generáció kartelljeit hozza el, nem a szokásos sablonos kartell tematikáról van szó. Ez a frakció egy frissen létrejött, szinte még gyerekcipőben járó bűnszervezet ami előszeretettel kerüli a feltűnést és a konfrontációt, mert nem engedheti meg magának a veszteséget semmiféle módon. Egy monópólium kartellt alakítunk, ami elsőnek inkább pénzzel rendezi le a konfliktusait és nem erőszakkal, az erőszak kizárólag egy utolsó lépés ami rendkívül radikális a frakció számára. A frakciónk legfőbb módon cégek keretein belül jelenik meg, több vállalkozást üzemeltetve és fentartva, amin keresztül mossa a kábítószer kereskedelemből származó bevételét, amit visszaküld Mexikóba az anyaszervezet számára. Frakciónk hiearchia alapjára épül, mindenkinek megkell csinálnia a saját tiszteletét In-Character keretein belül ahol szerezhet ellenségeket és szövetségeseket is a frakción belül, minden rajta múlik. Nem szeretnénk sokat írni a bemutatásról, mint fentebb is lett említve, történetszálban a frakció még gyerekcipőben jár.
A szerver fogja formázni a frakció kezdeti életét, a frakció ahhoz méltóan fog alkalmazkodni és túlélni.

-
Vezetőink bemutatkozása, referenciáink:

¤dávid(cren)
Helló, Dávidnak hívnak. De egyesek cren néven szólítanak itt a virtuális valóságban. Erdélyből származó ember vagyok, aki jelenleg Németországban tengeti az idejét. Igazából soha sem voltam jó a bemutatkozásokban, így tőlem ezen a téren sokat nem lehet várni. Jelenleg még tanulok, de lassan a saját életemet kezdhetem el önállóan. Rengeteg embert ismertem meg akik segítettek a szerepjáték világát elsajátítani mind belföldön mind külföldön is. Sokat nem tudok innen mondani, külföldről ismernek engem leginkább. Ezért már bocsánatot is kérek, de majd úgy is megismertek ha kell! Discord: dávid#1999

¤raklo
 
Csáó, én raklo vagyok, következő pár sorban elmesélek magamról egy két dolgot. :)
2017 óta játszok szerepjáték szervereken, az eltelt évek során számtalan projekt részese voltam, de az elmúlt két évben már csak kizárólag saját vagy vezetői szerepkörben tevékenykedtem. Témák amiben játszottam legjobban a bandák voltak vagy egyéb jobban szervezett illegális organizációk. Vevő vagyok minden új dologra, megtapasztalni azokat és elsajátítani őket. Szeretem átadni a tudásomat olyan embereknek akik kevésbé vannak benne a szerepjáték olyan témáiban amelyben én már túlságosan. Több embert tudhatok magam mögött akiket sikeresen belevezettem a szerepjáték új irányába, akik a tudásomnak hála bőséges eredményeket tudtak felmutatni. Persze, vannak akik utálnak és szeretnek. Ennek muszáj meglennie, bár én soha se kerestem a konfliktust. Ha tudtam mindig elkerültem. Fényezhetném magamat akár órákig is, de nem tartom lényegesnek. Aki akar az úgy is megfog ismerni engem előbb vagy utóbb. Discord: raklooo#1729

--
Frakció felépítése:
Egyszerű kapítányrendszer és egy erős hiearchia hozzáadása. A kapítány, X mennyiségű katonát irányít akik közvetlenül neki felelnek. A katonák között is megtalálható hiearchia, maguk között kell eldönteniük hogy ki érdemli meg a fentebb kerülést, vagy a földbe temetést.
Frakcióba bekerülni két módon lehetséges, beajánlással és személyes ismerkedés keretein belül.
Beajánlás egyértelmű, egy bizalmas tag a tartja a hátát érted és a frakció próbára tesz hogy tényleg megéred hogy felfigyeljenek rád és bekerülj köreibe.
Személyes ismerkedés pedig olyan módszer a bekerüléshez, ahol a frakció cégein és vállalkozásain keresztül kerülsz be, ismerkedve az ott dolgozó frakció tagokkal, barátságokat kialakítva. Nem leszel sicario már az első napokban, rajtad múlik mennyire próbálod elnyerni bizalmunkat. Javasolt az óvatosság, ha túlságosan ismerkedni akarsz az rossz benyomást kelt a frakciótagok számára és megbízhatatlan személynek leszel tituálva.

Kérményeink a szerverre:
Ez még nincs eldöntve, szeretnénk akkor megtárgyalni amikor a frakciót megkaptuk. Hogy mi szerint lenne jó a szerver vezetőségének és nekünk is.


--
Végszó: Köszönjük mindenkinek aki elolvasta a lapunkat, értékeljük. Amennyiben bárkinek egyéb kérdése van, az nyugodtan felteheti privátban és a megpróbáljuk megválaszolni azt.

A fórum nem olyan módon van csinálva, amihez szoktunk. Így ha a pályázat formázása egy kicsit furcsa, azért elnézéseteket kérjük.

credit:
          -cren
          -raklo
          -Ikarmolo(the mysterious one)
          -gingerbreadthug
 

Laca

Fékezhetetlen
Vezetőségi tag
Head of Staff
Üzenetek:6,555
-
[szuperadmin]Szia cren!

Köszönjük a pályázatot. Eléggé rövidre sikeredett, viszont tartalmilag nem írtál le rossz elképzelést. Ellenben van már egy kartell a szerveren, amiből nem tervezünk többet egyelőre.

Köszönjük a pályázatra szánt időt és energiát, azonban ezt most el kell, hogy utasítsam.
[/szuperadmin]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó