Üzenetek:163
David Stewart

one RolePlay
Panaszkönyv - Adminisztrátor(ok) ellen
Neved: Connor Beaumont
Adminisztrátor(ok) neve: Szigor
Panasz oka: Indokolatlan AJ Indok: 60 perc 2x mentős DM. Tisztán látszott a kocsin hogy bcso.
Panasz kifejtése:
Alapvetően irreális, hogy egy rablás és tűzharc közepén a mentősök beszaladgálnak a holttestek mellé.
Az IC karakterem nem tudta megállapítani, hogy az általa látott személyek mentősök vagy nem, hiszen IC karakterem és a mentősök között több bokor és fa állt, illetve a mentősök érkezésének a pillanatában olyan helyen álltam, ahonnan csak a falakon látható kék-piros fényeket láttam, a jármű festését és fényhídját nem, ezt az adminisztrátornak meg is mutattam, azonban a tűzharc közepén álltak, ezért inkább lőtt, IC döntésből vezérelve. Valójában a mentősök részéről lehetett PG, hogy a lövöldözés közepén érezték fontosnak nem is egy még élő, hanem egy már meghalt személy hordozgatását.
A szabályzat nem tér ki a rablás közbeni civil áldozatokra, azonban a szabályzat egy más részre, a frakcióháborúkra vonatkozó szabálypontban egyértelműen és általánosan fogalmaz:
Ugyanakkor a józan ész elve szerint, ha ez aránytalanul nehezen valósítható meg, akkor civil, vagy
egyéb játékos is meghalhat különösebb indok nélkül. [Pl.: Nem védett helyen háborúzik két szervezet
és civilek szándékosan a tűzvonalba futnak. Ilyen esetben nem várható el az, hogy a háborúzó felek
minden egyes emberről megállapítsák, hogy ellenség-e, vagy sem. A nem háborúzó játékosok
felelőssége, hogy ne menjenek tűzvonalba.] Ha egy ilyen ügy miatt panasz érkezik, akkor az
adminisztrátor dönti el, hogy fennáll-e az aránytalanság, vagy sem.
Kiemelendő ezen idézetben a józan ész elve megfogalmazás, mely kimondja, hogy egyéb játékos is meghalhat különösebb indok nélkül.
A szabályzat így fogalmaz:
Egy tűzharcra ugyanez vonatkozik, attól függetlenül, hogy jelen esetben ez a háború ideiglenesen, a rendőrség és a rabló szervezet között zajlott.nem várható el az, hogy a háborúzó felek minden egyes emberről megállapítsák, hogy ellenség-e, vagy sem
Bizonyíték(Kép, log, videó): -
Megjegyzés: Alapszituáció: Benzinkút rablás