Név: Carlos Hiddleston
Kora: 26
Súly: 87Kg
Magasság: 186 cm
Jelenlegi klub: The Lost MC
Ismertető jegyei: Egy vágásnyom látható a nyakán, jobb füle alatt kilenc centiméterre
Negatív tulajdonságai: Arachnophobia, Haragkezelési nehézségek, Haragtartó
Pozitív tulajdonságai: Barátságos, Kedves, Optimista
Kezdetek:
Carlos sosem gondolta volna, hogy az élet egy ilyen hirtelen fordulattal szembesítheti, még mindig emlékszik azokra az évekre, amikor boldogan élt a családjával, az apja mindig is az életének középpontjában állt, az édesanyja elvesztése azonban mindent megváltoztatott.
Az édesapja mindig is kemény volt, de szerette őket, legtöbb emléke róla azokról a napokról szól, amikor együtt voltak a kertben, ő tanította meg mindenre, amit tud a növényekről és a természetről, ezek az emlékek most édes keserűséggel tölti el, ahogy az anyja hiányzik az életükből.
Az anyja elvesztése egy hatalmas ütés volt számára, az utolsó pillanatokat sosem fogja elfelejteni, ahogy az apja összeomlott a hír hallatán, a rák kegyetlen volt hozzá, és hiányozni fog mindannyiuknak.
És aztán ott volt az a szörnyű nap, amikor hazatért, és két pár cipőt talált az ajtó előtt, azonban ezek nem az ő anyukájáé voltak.
A női nevetés a házban nem volt ismerős, és amikor belépett a nappaliba, egy idegen nő állt ott az apjávala az apja azt mondta, hogy "Ő az új anyád".
Ez az egész jelenet mintha csak egy rémálomból jött volna elő a szavak nem akartak kijönni a torkán, a szeme pedig tele volt könnyekkela de nem volt ott a szokásos bánat az arcán, csak üres volt. Aztán a tekintete az édesanyja szobájára vándorolt, ahol annyiszor fordult meg, hogy beszéljen hozzá.
Azt hiszi, az érzés, amit akkor érzett, megállíthatatlan volt. Szédült és össze-vissza hányt, csak homályosan emlékszik, hogy az apja kivezette a szobából. Utána csak futott, mintha menekülne valahonnan.
Az idő mintha megállt volna, csak néhány órának tűnt, de valójában több mint egy hét telt el, mielőtt megtalálták a rendőrök, azt mondták, hogy egy csatornában találták meg enyhe pulzussal és eszméletvesztéssel.
Amikor újra magához tért a csatornában, minden homályos volt és zavaros, az első gondolata az volt, hogy hol van és mi történt vele, a teste fájt, minden mozdulat kín volt. Körbenézett, és lassan kezdett visszatérni az emlékezete...
Mikor felkelt egy sötét ember szerű valamit látott, előre azt hitte, hogy csak képzelődik de mikor elkezdett integetni neki, a teste lefagyott.
Tisztán előtörő emléke a nappaliból való menekülés volt, az apja szavai még mindig ott csendültek a fejében: "Menj, csak menj innen!" Nem értette, mi történik, miért találta magát egy csatornában, ki az az érdekes fickó akit látott, a teste fájdalmasan megremegve, és a gondolatai egy káoszban úszva.
Aztán apránként visszatért a valóság, az édesanyja halála, az apja új kapcsolata, minden egyes pillanat újra előtűnt az elméjében, fájdalom és düh keveredett benne, nem értette, hogy az apja hogyan tehetett ilyet, hogy hogyan tudta őt ilyen helyzetbe hozni, hogy tudta a szeretett feleségét ilyen hamar elfeledni de ami a legjobban nem hagyta
nyugodni, az a fickó volt akit látott, minden nap ezen gondolkodott, hogy ki is lehetett volna, talán csak az ütődés miatt látott egy foltot? De akkor miért integetett?
Ezek a gondolatok hagyták el folyamatosan Carlos fejét, de nem kapott rá választ eddig.
Közben a rendőrök körülötte mozgolódtak, kérdéseket tettek fel neki, próbálták kideríteni, hogy mi történt vele, de ő nem volt kész válaszolni, a fájdalom és a zavar csak tovább erősödött benne.
Amikor végül kórházba került, ott voltak az orvosok, akik gondoskodtak róla, de ő csak ült az ágyon és bámult a semmibe, az élete darabokra hullott körülötte, és ő nem tudta, hogy hogyan rakja össze újra.
A korházba az apja egyszer sem látogatta meg, 2nappal később kiengedték a korházból, az ideg ami benne lapozott felmérhetetlen volt az apja iránt, folyamatosan azt mondogatta, hogy kinyirja az apját amiért tönkre tette a gyermekkorát, tiszteletből mondta mindenkinek , hogy szereti de soha nem bánt az apja a családdal úgy ahogy egy apa kellett volna bánjon a családjával és az édesannya halála sem változtassa meg akkor majd ő megfogja.
De hirtelen a térdére esett, elkezdett sírni, elkezdte ütögetni a földet ordítva, hogy:
-Miért mindig én?
Könnyes szemei miatt nem látott tisztán, mikor megtörölte a szemét ismét látta azt a kék személyt, de nem érzett veszélyt, elkezdett hozzá beszéni:
-Szerinted meg mit tegyek? ha már a fejembe vagy válaszolj is, őrült is vagyok, hogy ilyeneket látok és idegbeteg is?
Kérdezte Carlos könnyes szemekkel, mire ezt válaszolta az érdekes dolog amit Carlos folyamatosan látott.
-Add ki a dühödet, engedd szabadon, ne hagyd, hogy bárki is korlátozza az életedet.
Carlos befutott a házba, épp ittas volt az apja és az új szeretőjét taperolta, megfogta a nyakát az apjának felnyomta a falra és elkezdte teljes erőből ütni őt, folyamatosan ordította neki, hogy:
-Te vagy egy nagy példa az életembe milyen is ne legyen, apának hívod magad mi?
Mostantól egy idegen vagy számomra!
Az apja felesége azonban közbe kihívta a rendőröket, hirtelen balra nézett és most is látta a bizonyos kék személyt, mire az apját leengedte a földre, leült a fotelre.
Várta, mikor jönnek ki a rendőrök azonba az apja felszólalt:
-Fuss el, csak menj és soha ne gyere vissza!
Carlos oda ment és az apja fülébe súgta:
-Most megmutatom milyen egy igazi férfi, egy férfi aki szembe néz a tettei következményeivel és nem fut el előlük te alkoholista utolsó fé-!
Carlos szavát a bizonyos személy közbe vágta:
-Ne beszélj
Lefagyott tekintettel nézett a semmibe, nem értette mi forog körülötte.
Az apja nem válaszolt, csak mozdulatlanul ült a földön.
Carlos tekintete lángolt a düh és a keserűség tüzében.
Tudta, hogy az apja nem fog változni, soha nem fogja megérteni a fájdalmat és a veszteséget, amit okozott.
A rendőrök megérkeztek és kivezették a házból, Carlos nem ellenkezett, csak figyelte, ahogy az apja felesége a földre hullott testét ápolni kezdi, tudta, hogy az apja soha nem fogja értékelni az áldozatokat, amit mások hoztak érte.
Amint kint voltak, a hideg levegő megölelte Carlos testét, ismerős volt ez az ölelés, mintha a szeretett anyukája ölelte volna át
Érezte, hogy minden megváltozott, az apja többé már nem az apja, csak egy idegen, aki elárulta és megalázta őt.
És most itt állt, egyedül az éjszakában, a múltja szellemével küzdve.
Miközben gyalogolt elkezdett beszélni az ismeretlen személynek:
-Szóval bolond vagyok?
-Kicsitt fogd már be, gondolkozni szeretnék. ''Válaszolta az ismeretlen képzeletbeli személy''
-Ohw, kicsitt barátságosabbnak gondoltalak volna, mégis mi a faszért csak én látlak, van neved? ''Kérdezte Carlos az ismeretlen képzeletbeli személytől''
-Egyszerre sokat kérdezel, az agyamra tudsz menni közbe, hívj csak Dobi-nak!
-Szóval Dobi, miért mondtad, hogy ne beszéljek? ''Carlos tekintetén kiváncsíság látszódott''
-Mert idegesítő a hangod ''Válaszolta Dobi''
Carlos nevetve szólt vissza:
-Legalább nem vagyok magányos...
Aztán lassan elindult, sötét utcákon keresztül haladt, egy cél nélkül, csak az éjszakába vesző gondolatai kíséretében tudta, hogy most egyedül van, hogy mostantól az ő sorsa a kezében van.
Ahogy lépkedett, egyre távolabb került az otthonától és az apjától de valahol mélyen belül tudta, hogy ez még csak a kezdet, hosszú út áll előtte, és még sok harc vár rá az életben de most, ebben az éjszakában, csak egy dolgot tudott biztosan: soha többé nem fog megengedni senkinek, hogy átvegye az irányítást az életében, mostantól ő lesz az úr a saját sorsában.
Lost MC:
Carlos hamarosan saját útjára lépett, és szerelőként kezdett el dolgozni, ami régi szenvedélye volt, bár sosem gondolta volna, hogy valaha is ebben a szakmában találja magát,
a sors azonban összehozta ezt a pályát vele.
Egy nap egy régi ismerőssel találkozott, aki éppen LOST MC feliratú mellényben volt. Érdeklődött a motorja iránt, és kiderült, hogy az illető is ugyanott dolgozik, mint ő,
hamar jó barátságba kerültek, és együtt kezdtek időzni.
Egy nap bekerült a banda tagjai közé, és egyre jobb viszonyt ápoltak egymással.
Carlos egy verekedésbe keveredett velük, ami rendőrségi üggyé vált, de úgy érezte, végre valahová tartozik, és nem kell egyedül lennie a hétköznapok során.
Az élete teljesen megváltozott a banda közelségében. Együtt szórakoztak, bajba keveredtek és segítettek egymásnak, ez a kapcsolat jelentette számára az élet teljes fordulatát.
Az új életmód teljesen átformálta Carlos mindennapjait, A LOST MC tagjaként új barátokra, új kihívásokra és új élményekre talált, a banda nemcsak szórakozást és közösséget jelentett számára, hanem egyfajta védelmi hálót is, amelyben mindig számíthatott társaira.
Carlos életében most már volt egy céltudatos közösség, akik támogatták egymást a jóban és a rosszban, a közösség tagjai közötti kötelékek szilárdak voltak, és a bandatagok egymásért készek voltak bármit megtenni.
Az együtt töltött időkben sokat tanultak egymástól, és Carlos egyre mélyebben belesimult a banda életébe, az együtt átélt kalandok és próbatételek megerősítették a kapcsolatukat, és Carlos egyre inkább érezte, hogy valóban otthon van a LOST MC közösségében.
Így hát Carlos élete új irányt vett, és bár voltak kihívások és nehézségek, a LOST MC mellett talált értelmet és célt az életében...
Utoljára szerkesztve: