Benny's Original Motor Works

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

SonGoku

Átlagos Forumozó
Játékos
Üzenetek:28
Maddox Travis
Történet:

A szerelőműhelyt Benny Logan 2001-ben hozta létre, miután végleg szögre akasztotta kapus Kesztyűjét és stoplisát. ahogy a kevés veterán Sportoló igy ő is közéjük állt és a civil szakmájába, mint autószerelő elkezdett tevékenykedni. Azonban ez az elején kevésbé sikerült hiszen se telephelye se kellő mennyiségű szerszáma és felszerelése volt, . Emiatt arra az elhatározásra jutott, hogy vesz egy raktár épületet strawberryben amit ki pofozott és fel szerelt a kellő felszerelésekkel szerszámokkal és gépekkel igy született meg a Benny's Original Motor Works, ahol a többi civil autó szerelő és saját maga is békés környezetben szerelhetett. A családi vállalkozásban eleinte hivatásos profi szerelők dolgoztak, azonban ahogy teltek az évek úgy jöttek a telepre tanulók és új szerelők is. A 2003-es és 2007-es évek elején kimondottan Amerikai autókra specializálódtak. Benny Logan 2020-ban bekövetkezett haláláig aktívan részt vett a telep életében. Helyét egyetlen fia Anthony logan vette át, akit apja felkészített a vállalkozás átvételére. A modern környezet, köszönhetően egyrészt annak, hogy a 2004-ben sikerült mindent beszereznie kis hitelek segitségével. A Fia az apja után hagyott munkát nem hátráltató tényezőként fogja fel. A cég hitvallása ugyanis az, hogy nem robotoló droidokra van szükségük, hanem érzelmekkel rendelkező, hús-vér emberekre, akik az autók megszállottjai és élvezik azt amit csinálnak. Különböző bónuszokkal és juttatásokkal igyekeznek alkalmazottjaik kedvére tenni. Emellett gyakran rendeznek adomány gyűjtéseket különböző jótékonysági szervezeteknek. Ezeken a napokon a dolgozók szabadnapot kapnak és különböző rendezvények kerülnek megrendezésre a telephelyen.

Frakció felépítése:

Owner: A cég tulajdonosa. Feladata a cég körüli munkák és a munka szerződések el birálása és azok felett döntése.
Co-Owner: ő cég vezető helyettese. az ő feladata a vezető távolléte alatt a cég vezetése
Senior Mechanic: ő leg tapasztaltabb szerelő a telepen ő segit a tanulók betanitásában.
Mechanic: ő teljes körű szerelő kevesebb tapasztalattal viszont ő már fogadhat hivásokat és nyithatja a telepet
Trannie: proba idős tanuló szerelő. egyedül nem mehet cimekre és nem nyithatja a telepet.
Felszerelés:
2x speedo express
1x Towtruck
1x Flatbed
piros és fekete szerelő overál bakancsal illetve a bent lévő felszerelések és ruhák.

TERVEK:
szeretnék egy mindig nyitva levő szerelő telepet ahol családias a légkör illetve ahol az ügyfelek az elsők és szeretnénk ha elégedetten távoznának a telepünkről és pozitivan nyilatkoznak az ott töltött percekről.
BEMUTATKOZÁS:
Bencének hivnak 22 éves vagyok a városban csak Anthony-ként ismernek. a célom hogy sok jó embert össze kovácsoljak a szerelő telepen és hogy uj barátságok alakuljanak ki nagy tapasztalatom van az autó szerelésben hiszen autó szerelő voltam a telepen amig meg nem szűnt a frakink szeretném ugyan olyan elánnal szeretném tovább vinni és tovább adni a szerelési tapasztalataim ahogyan azt meg tanultam az elején. ugy gondolom nem áll tőlem messze a szerelő telep vezetése és ha a vezetőség ugy dönt hogy meg kapom a bizalmat akkor oriási örömmel és szerénységgel szeretném meg hálláni a bizalmat. na meg persze oriási tömeggel a telepen.
 

Matteo

Fórum Betyár
Játékos
Üzenetek:153
Dr. Arthur Dylan
[fa]Szia! Átolvastam a pályázatodat, kissé összecsapottnak érzem az egészet. Mintha csak megírtad volna és utána át sem olvastad. Lehet ebben nincs igazam, de nekem ez jött le belőle. Sajnos kissé rövidke lett, nem tudtunk meg mindent az elképzeléseidről. Így sajnos ezúttal el kell utasítsam a pályázatod.[/fa]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó