Üzenetek:456
Lack Elek
Név: Bembe Mariappa
Születési hely, idő: Kingston, 1997. 02. 10.
Nem: Férfi
Súly: 90 kg
Testalkat: átlagos
Szeme színe: sötét barna
Külső megjelenés: Húszas éveiben járó fekete férfi. Derekáig érő dreadlock haját legtöbbször felfogva hordja. Arcszőrzetét ápoltan, formára vágva viseli. Stílusa és kisugárzása laza, barátságos. Hangja búgó, beszéde lassú és megfontolt. Beszédén erősen kihallható a jamaikai akcentus.
Pozitív tulajdonságok:
1. Barátságos
2. Optimista
3. Jószándékú
4. Békés
Negatív tulajdonságai:
1. Komolytalan
2. Bizonytalan
3. Nemtörődöm
4. Szórakozott
Bembe Mariappa a jamaikai Kingston kórházában látta meg a napvilágot. Édesapja Glenmore Mariappa jegyellenőr, édesanyja Eralia Orlanda általános iskolai matematika tanár. Bembe apró, de szerető családba született. Szülei kisgyermek korától a rasztafari vallásának megfelelően, szeretetre, egységre és toleranciára nevelték. Megveti az erőszakot, a fegyvereket és a vérontást. Hisz azokban a tanokban, melyeket szülei és közössége adott át neki. Bembe ennek megfelelően igyekszik élni a mindennapokat, ügyelve arra, hogy jószándékát mindezektől függetlenül ne használják ki.
Hősünk története a fent említett Kingstonban veszi kezdetét. Apró, kétszobás apartmanjukban éldegéltek hárman, szűkösen, de annál nagyobb szeretetben és összhangban. Tekintettel arra, hogy Bembe szülei a helyi rasztafari közösségek oszlopos tagjai voltak, a srácot is hamar magába szippantotta a mozgalom. Első barátait ott szerezte, hasonló korú lányokat és srácokat ismert meg. Mindennapjait minden további nélkül nevezhetjük tökéletesnek és kiegyensúlyozottnak. Szüleit másolva nekilátott hajának növesztéséhez, azzal az egyértelmű céllal, hogy a későbbiekben neki is hatalmas raszta hajkoronája legyen.
A kisgyermek szülei ölelő karjaiban cseperedve barátkozott a világgal, mindennapját a játék és a szórakozás töltötte ki. Ekkortájt talált rá hatalmas szerelmére és hobbijára: a rajzolásra. Imádott rajzolni, alkotni. Újabb és újabb figurákat, mintákat készíteni. Mindet eltenni. Közösségének mutogatni. Szobájának sarkában külön polcon gyülemlettek fel a különböző „alkotások” az évek során. Ha nem jött ihlete, a korábbiakat tökéletesítette, maximalista volt. Fejlődni akart, előrébb jutni. Már kicsike korában is.
Az évek teltek, megszólalt az első iskolai csengő. Bembe háromszor akkora iskolatáskájával, szülei kíséretében sétált be a hatalmas ajtón, hogy nekilásson általános iskolai tanulmányainak. Új világ nyílt meg előtte, olyan világ, ami teljesen más volt és idegen. De hősünk egy percet se csüggedt. Nyitottan és kíváncsian ült be a padba, úgy érezte készen áll a hatalmas kalandra, mely rá vár. Tanulmányaival egyébként nem volt probléma. Erős közepes, gyenge jó tanuló volt. Édesanyjával hosszú órákat ültek a konyhaasztal fölött, hogy Bembe megértse a matekot, befogadja a számok törvényeit. Ha nem tanult, továbbra is rajzolgatott, alkotott. Mintákat / figurákat talált ki, vetette őket papírra. Tervei voltak a rajzolással, habár akkortájt még maga sem tudta megmondani, mit is szeretne kezdeni az egésszel.
Gimnáziumban sem volt más a helyzet. Hősünk tartotta tanulmányi eredményeit, mindezek mellett magával a szocializálódással sem voltak problémái. Békés, barátságos jelleme miatt nem keveredett konfliktusokba, az osztály túlnyomó többségével baráti viszonyt ápolt. Igazi, szoros barátságokra mégsem tett szert a padokban. Szíve a szülei közösségéhez húzta, legtöbb szabadidejét azokkal a barátaival töltötte, akiket ott ismert meg.
Csatangoltak a városban, szelték az utakat, a tengerben fürödtek. Füvet szívtak – igen, Bembe számára a fű teljesen normális dolognak számított, szülei is aktív fogyasztók voltak. Így számára sem volt tabu a dolog. A kender a mindennapjai szerves részére vált, mire betöltötte a tizenhetet. Édesapjával közösen ápolták kicsike palántáikat, melyeket a közösségnek és maguknak szántak. Mint a rasztafari aktív tagjaninak, meggyőződésük volt, hogy a marihuána jó dolog, és szabaddá kellene tenni fogyasztását. Néha-néha még iskolában is osztogatta az anyagot, pénzt nem sűrűn kért érte. Ritkán fordult elő, hogy bármit kért volna a gumókért cserébe. Nem volt rá szüksége ekkortájt.
Bembe számára gimnáziumi pályafutása során nyílt meg a világ egy másik szinten – az interneten keresztül. Hősünk felszabadulva a világhálóra – a hatalmas információrengetegbe – megannyi új dologgal találkozott. Lenyűgözte őt mindaz, amit ott fent talált. Őrölte a különféle tartalmakat, éhsége nem látszott apadni. A hálón talált rá későbbi nagy szerelmére a tetoválásokra, mint művészeti ágra. Nyilván tisztában volt a tetoválással, mint olyannal, mégis a procedúra magával ragadta. Látott benne valami különlegeset, valami extrát. Érdekelték a részletek, hajtotta a kíváncsiság. Spórolt pénzéből vásárolt hát magának egy kezdő felszerelést, valamint disznóbőrt, hogy legyen min gyakorolnia. Ettől kezdve Bembe szorgosan gyakorolt, ismerkedett a gépekkel, az anyagokkal, melyeken dolgozott. Könyveket vásárolt és olvasott el, tetoválókat keresett fel. Mindent tudni akart, érdekelte a dolog.
Mindeközben a gimnáziumot elvégezte, betöltötte huszadik életévét. Nem ment továbbtanulni Kingstonban. Elköltözött szüleitől, albérletbe. Állást kapott egy DVD kölcsönzőben, mellette gyakorolta a tetoválást. Aprópénzért saját maga által termesztett füvét árulta szűk körökben. Utóbbit nem verte nagy dobra. Alapvetően nem akart törvényt sérteni, de valamivel meg kellett toldania havi bevételét.
Munka mellett szabadidejében egy chicano tetováló mester mellé szegődött Kingstonban. Emberünk neve Miguel volt, és teljes mértékben kimerítette mindazt, amit a chicano lifestyleról ismerhet az ember. Tetőtől-talpig tetovált kopasz srác, hatalmas, gyönyörű lowriderrel. Bembét ámulatba ejtette a gyönyörű csónak, mely a szalon előtt parkolt. Órákig tudta volna bámulni. Minden egyes részlet, amit az autóba öltek elvarázsolta. Ha éppen nem tetovált, vagy gyakorolt, az autó körül sertepertélt. Csendes, de boldog időszak volt ez hősünk számára. Egyre ügyesebben tetovált, kisebb munkákat már maga is elválalt. Erre szüksége is volt, a DVD kölcsönző és a marihuána „biznisz” mellett szüksége volt plusz bevételre, hogy felszerelését fejleszthesse, előrébb léphessen. Hónapok teltek el így, melyekből évek lettek. Bembe észre sem vette, hogy szalad az idő.
Ezekben az időkben történt egyszer, hogy Miguel Los Santosba készült, nemzetközi tetováló konferenciára. Módja volt rá, hogy hű segédjét és tanulóját, Bembét is magával cipelje. Rasztánk nem hitt a fülének, mikor Miguel vázolta neki terveit. „Ezt nem mondod komolyan!” – fakadt ki örömében hősünk. Los Santosba készül! Megy világot látni! Az ott töltött idő roppant kifizetődő volt rasztánk számára. Hatalmas konferenciákat jártak be, tapasztalatot, tippeket cseréltek. Bembe szorgosan jegyzetelt, tanult és figyelt. Mindent tudni akart, a legapróbb részleteket is magába akarta szívni. Amikor viszont nem a konferenciákat és csarnokokat járták, a várossal ismerkedtek. Megtekintették a nagyobb nevezetességeket, bejárták a híresebb helyeket, shopping centereket. Lowrider találkozókra jártak el, ahol nem csak Bembe, de Miguel állkapcsa is a földig ért. Ám nem ezek voltak a legnagyobb dolgok, melyek Bembével történtek Los Santosi kirándulásuk során. Az egyik kongresszuson Miguelen keresztül megismerkedett egy professzorral, aki az ULSA-n oktat kortárs művészetet a hallgatók számára. Bembének volt szerencséje szóba elegyedni vele. Megmutatta neki saját alkotásait. A Prof. elismerte hősünk tehetségét, tetszett neki, amit lát. Tehetségesnek gondolta rasztánkat, de nem áztatta el dicséretekben. Ennek ellenére próbálta csalogatni az ULSA felé. Mesélt neki az ösztöndíj programról, az egyetemről magáról. Külön napot szántak arra, hogy körbejárják a művészeti tanszéket, a termeket, az előadókat.
A professzor elérte, amit akart. Bogarat ültetett Bembe fülébe. Hazafelé a repülőn rasztánk végig a lehetőségeken gondolkodott, mérlegelte a dolgokat. Kipróbálta volna magát Los Santosban, folyamatosan fantáziált a dolgon – hazatérése után is. A visszatérés megszokott életébe szűknek tűnt neki. Kicsinek érezte a világot maga körül, miután megtapasztalta milyen lehetőségei lehetnének. Miguel észre is vette rajta azt az általános nyomott hangulatot, mely folyamatosan őrölte. Hosszas beszélgetéseket bonyolítottak le, támogatásáról biztosította hősünket.
Hősünk története a fent említett Kingstonban veszi kezdetét. Apró, kétszobás apartmanjukban éldegéltek hárman, szűkösen, de annál nagyobb szeretetben és összhangban. Tekintettel arra, hogy Bembe szülei a helyi rasztafari közösségek oszlopos tagjai voltak, a srácot is hamar magába szippantotta a mozgalom. Első barátait ott szerezte, hasonló korú lányokat és srácokat ismert meg. Mindennapjait minden további nélkül nevezhetjük tökéletesnek és kiegyensúlyozottnak. Szüleit másolva nekilátott hajának növesztéséhez, azzal az egyértelmű céllal, hogy a későbbiekben neki is hatalmas raszta hajkoronája legyen.
A kisgyermek szülei ölelő karjaiban cseperedve barátkozott a világgal, mindennapját a játék és a szórakozás töltötte ki. Ekkortájt talált rá hatalmas szerelmére és hobbijára: a rajzolásra. Imádott rajzolni, alkotni. Újabb és újabb figurákat, mintákat készíteni. Mindet eltenni. Közösségének mutogatni. Szobájának sarkában külön polcon gyülemlettek fel a különböző „alkotások” az évek során. Ha nem jött ihlete, a korábbiakat tökéletesítette, maximalista volt. Fejlődni akart, előrébb jutni. Már kicsike korában is.
Az évek teltek, megszólalt az első iskolai csengő. Bembe háromszor akkora iskolatáskájával, szülei kíséretében sétált be a hatalmas ajtón, hogy nekilásson általános iskolai tanulmányainak. Új világ nyílt meg előtte, olyan világ, ami teljesen más volt és idegen. De hősünk egy percet se csüggedt. Nyitottan és kíváncsian ült be a padba, úgy érezte készen áll a hatalmas kalandra, mely rá vár. Tanulmányaival egyébként nem volt probléma. Erős közepes, gyenge jó tanuló volt. Édesanyjával hosszú órákat ültek a konyhaasztal fölött, hogy Bembe megértse a matekot, befogadja a számok törvényeit. Ha nem tanult, továbbra is rajzolgatott, alkotott. Mintákat / figurákat talált ki, vetette őket papírra. Tervei voltak a rajzolással, habár akkortájt még maga sem tudta megmondani, mit is szeretne kezdeni az egésszel.
Gimnáziumban sem volt más a helyzet. Hősünk tartotta tanulmányi eredményeit, mindezek mellett magával a szocializálódással sem voltak problémái. Békés, barátságos jelleme miatt nem keveredett konfliktusokba, az osztály túlnyomó többségével baráti viszonyt ápolt. Igazi, szoros barátságokra mégsem tett szert a padokban. Szíve a szülei közösségéhez húzta, legtöbb szabadidejét azokkal a barátaival töltötte, akiket ott ismert meg.
Csatangoltak a városban, szelték az utakat, a tengerben fürödtek. Füvet szívtak – igen, Bembe számára a fű teljesen normális dolognak számított, szülei is aktív fogyasztók voltak. Így számára sem volt tabu a dolog. A kender a mindennapjai szerves részére vált, mire betöltötte a tizenhetet. Édesapjával közösen ápolták kicsike palántáikat, melyeket a közösségnek és maguknak szántak. Mint a rasztafari aktív tagjaninak, meggyőződésük volt, hogy a marihuána jó dolog, és szabaddá kellene tenni fogyasztását. Néha-néha még iskolában is osztogatta az anyagot, pénzt nem sűrűn kért érte. Ritkán fordult elő, hogy bármit kért volna a gumókért cserébe. Nem volt rá szüksége ekkortájt.
Bembe számára gimnáziumi pályafutása során nyílt meg a világ egy másik szinten – az interneten keresztül. Hősünk felszabadulva a világhálóra – a hatalmas információrengetegbe – megannyi új dologgal találkozott. Lenyűgözte őt mindaz, amit ott fent talált. Őrölte a különféle tartalmakat, éhsége nem látszott apadni. A hálón talált rá későbbi nagy szerelmére a tetoválásokra, mint művészeti ágra. Nyilván tisztában volt a tetoválással, mint olyannal, mégis a procedúra magával ragadta. Látott benne valami különlegeset, valami extrát. Érdekelték a részletek, hajtotta a kíváncsiság. Spórolt pénzéből vásárolt hát magának egy kezdő felszerelést, valamint disznóbőrt, hogy legyen min gyakorolnia. Ettől kezdve Bembe szorgosan gyakorolt, ismerkedett a gépekkel, az anyagokkal, melyeken dolgozott. Könyveket vásárolt és olvasott el, tetoválókat keresett fel. Mindent tudni akart, érdekelte a dolog.
Mindeközben a gimnáziumot elvégezte, betöltötte huszadik életévét. Nem ment továbbtanulni Kingstonban. Elköltözött szüleitől, albérletbe. Állást kapott egy DVD kölcsönzőben, mellette gyakorolta a tetoválást. Aprópénzért saját maga által termesztett füvét árulta szűk körökben. Utóbbit nem verte nagy dobra. Alapvetően nem akart törvényt sérteni, de valamivel meg kellett toldania havi bevételét.
Munka mellett szabadidejében egy chicano tetováló mester mellé szegődött Kingstonban. Emberünk neve Miguel volt, és teljes mértékben kimerítette mindazt, amit a chicano lifestyleról ismerhet az ember. Tetőtől-talpig tetovált kopasz srác, hatalmas, gyönyörű lowriderrel. Bembét ámulatba ejtette a gyönyörű csónak, mely a szalon előtt parkolt. Órákig tudta volna bámulni. Minden egyes részlet, amit az autóba öltek elvarázsolta. Ha éppen nem tetovált, vagy gyakorolt, az autó körül sertepertélt. Csendes, de boldog időszak volt ez hősünk számára. Egyre ügyesebben tetovált, kisebb munkákat már maga is elválalt. Erre szüksége is volt, a DVD kölcsönző és a marihuána „biznisz” mellett szüksége volt plusz bevételre, hogy felszerelését fejleszthesse, előrébb léphessen. Hónapok teltek el így, melyekből évek lettek. Bembe észre sem vette, hogy szalad az idő.
Ezekben az időkben történt egyszer, hogy Miguel Los Santosba készült, nemzetközi tetováló konferenciára. Módja volt rá, hogy hű segédjét és tanulóját, Bembét is magával cipelje. Rasztánk nem hitt a fülének, mikor Miguel vázolta neki terveit. „Ezt nem mondod komolyan!” – fakadt ki örömében hősünk. Los Santosba készül! Megy világot látni! Az ott töltött idő roppant kifizetődő volt rasztánk számára. Hatalmas konferenciákat jártak be, tapasztalatot, tippeket cseréltek. Bembe szorgosan jegyzetelt, tanult és figyelt. Mindent tudni akart, a legapróbb részleteket is magába akarta szívni. Amikor viszont nem a konferenciákat és csarnokokat járták, a várossal ismerkedtek. Megtekintették a nagyobb nevezetességeket, bejárták a híresebb helyeket, shopping centereket. Lowrider találkozókra jártak el, ahol nem csak Bembe, de Miguel állkapcsa is a földig ért. Ám nem ezek voltak a legnagyobb dolgok, melyek Bembével történtek Los Santosi kirándulásuk során. Az egyik kongresszuson Miguelen keresztül megismerkedett egy professzorral, aki az ULSA-n oktat kortárs művészetet a hallgatók számára. Bembének volt szerencséje szóba elegyedni vele. Megmutatta neki saját alkotásait. A Prof. elismerte hősünk tehetségét, tetszett neki, amit lát. Tehetségesnek gondolta rasztánkat, de nem áztatta el dicséretekben. Ennek ellenére próbálta csalogatni az ULSA felé. Mesélt neki az ösztöndíj programról, az egyetemről magáról. Külön napot szántak arra, hogy körbejárják a művészeti tanszéket, a termeket, az előadókat.
A professzor elérte, amit akart. Bogarat ültetett Bembe fülébe. Hazafelé a repülőn rasztánk végig a lehetőségeken gondolkodott, mérlegelte a dolgokat. Kipróbálta volna magát Los Santosban, folyamatosan fantáziált a dolgon – hazatérése után is. A visszatérés megszokott életébe szűknek tűnt neki. Kicsinek érezte a világot maga körül, miután megtapasztalta milyen lehetőségei lehetnének. Miguel észre is vette rajta azt az általános nyomott hangulatot, mely folyamatosan őrölte. Hosszas beszélgetéseket bonyolítottak le, támogatásáról biztosította hősünket.
*Napjainkban*
Eljött az idő. Megszületett a döntés! Bembe kezében bőröndjével, jegyével a kezében ácsorog a sorban a kingstoni repülőtéren. Rászánta magát, elindul. Megpróbálja és nekivág. Beadta ösztöndíjas jelentkezését az ULSA művészeti karára, melyet reputációja végett ösztöndíjjal el is fogadtak. Búcsút vett családjától, barátaitól, Migueltől. „Hatalmas lépés ez!” -mondta neki mindenki. „Elismerésem és sok sikert odaát! – zengtek a bátorító szavak füleiben.
A gép felszállt, Bembe elindult. A célállomás Los Santos International Airport. Természetesen rasztánk nem felkészületlenül tervez kilépni San Andreas partjaira. Hawickon, West Winewood területén apró garzont bérel magának, ami már rá vár. Nem járt még ott, de képeket látott az épületről. Egész pofás környék!
És hogy mit hoz a jövő? Mit kínál Los Santos? Jó kérdés! Legyen az bármi, bátran állunk elé! Mert egy ekkora lehetőséget nem szabad elszalasztani!
*Kézzel írott levél. *
Kedves Édesanyám, drága Családom!
Ti mindig azt mondogattátok nekem: „Fiam, tanulni sosincs késő! Ne vesztegesd el a benned rejlő potenciált és tanulj tovább!”. Lám igazatok volt. A lehetőség, mely megadatott nekem, tagadhatatlanul különleges. Olyasfajta, mely nem adatik meg mindenkinek. Ennek ismeretében és tudásom gyarapításának szellemében fogom végezni kötelességeimet! Ígérem nektek, hogy minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy tanulmányaimból a legjobbat hozzam ki, hogy erőfeszítéseim, illetve a ti erőfeszítéseitek ne legyenek hiába valóak! Innen is köszönök nektek mindent! Mindent, amit értem tettetek, a támogatást, a bölcsességet, a tudást, melyekkel felvérteztetek. Szavaitok élesen élnek fejemben: „béke, szeretet, egység, tolerancia”. Ezen értékek mentén próbálom élni életem a továbbiakban is.
Remélem mihamarabb látjuk egymást! Bízom benne, hogy a jövőben meglátogattok engem, hogy a saját szemeitekkel lássátok eme csodás várost! Mindaddig vigyázzatok magatokra!
Csókol benneteket szeretett fiatok:
Bembe.
Bembe.
((Célom Bembével egy olyan békés, szerethető karaktert létrehozni, aki a rasztafari „vallásnak/tanoknak” a szem előtt tartásával kívánja leélni mindennapjait. A kaput szándékosan nyitva hagytam – nem tervezem előre beskatulyázni a történéseket. Az illegális dolgokba a felszínt kapargatva szeretnék csak belefolyni. Értek itt a marihuána termesztésre – árulásra. Célom ezeken túl elkerülni a fegyverrp bármilyen formáját – amennyire lehetőségem van rá. Vagyonomat lépcsőzetesen szeretném elérni, kezdve kerékpárral, folyamatosan feloldogatva anyagi erényeimet. Remélem a történet olvasása elnyerte a tetszéseteket, várom építő jellegű kritikátokat, véleményeiteket!))
Utoljára szerkesztve:
