Üzenetek:211
Baltazar San Miguel

Neved: Baltazar San Miguel
Adminisztrátor(ok) neve: Cortez
Panasz oka: Felesleges időhúzás, segítségnyújtás elhúzása, elkerülése időben.
Panasz kifejtése: Mai napon 18 óra után elkezdődött a felkészülés frakció szinten a mai illegális hajóra. Mindenki készenállt, mindenki már levegőben ahogy én is, mint pilóta. Sajnos kifagyott a játékom még szárazföld fölött repülve. Mindez történt 18:49 előtt, ekkor írtam discordon Corteznek, aki ingame dutyban volt. Kértem, hogy megtudna-e menteni mert fegyverestől mindenestől kifagytam helivel és lefogok zuhanni. (Szerettem volna elkerülni a szuperadminos ügyintézést, ha eltűnne a fegyver, illetve a felesleges időhúzást a hajó spawnolása előtt. 18:53 kor kaptam tőle az első választ, de az 5. üzenetéig kellett várnom arra, hogy a segítségkérésem tárgyával kezdjen foglalkozni. 18:56 kor írta, hogy ő készen áll ha belogolok. Ekkor írtam, hogy logolok és a belogolás után még leírtam, hogy 94-es id, amikor elkezdtem zuhanni is írtam még, hogy most kezdtem el. Nem sikerült abban a három másodperces időintervallumban magáz teleportálnia, de igazából megsem próbálta jóformán, mivel egyetlen egyszer getelt magához, mikor már késő volt.
Itt megjegyezném, történt már hasonló eset, akkor @Makó segítségét kértem és mivel rám spamelte a logolástól kezdve a teleportot, gond nélkül meg is menekültem. Ezt azonban Cortez meg sem próbálta, hisz egyszer sem teleportált magához a halálomig, mivel 18:56:41 és 16:56:58 ig egyszer sem írta be rám a parancsot.
[18:56:41] [INFO-success] Sikeresen bejelentkeztél a felhasználódba! <--- Itt logoltam be.
[18:56:41] Login leallitva.
[18:56:42][Warning] Event handler at one_business:client.js:1 was too long 391ms
[18:56:56] [INFO-success] Karaktered betöltve, jó játékot! <---- Innentől kezdve kezdtem zuhanni.
[18:56:56] HUD betoltve.
[18:56:59] [oneRP] Elvesztetted az összes készpénzed és a nálad lévő fegyvereket!
[18:56:59] [INFO-error] Nincs is a kezedben hordozható rádió!
[18:56:59] [Társadalombiztosítás] Meghaltál! A számláról $700-t levontunk!
[18:56:59] [oneAdmin] Cortez magához teleportált! <---- Itt már halott voltam, ez volt az első getelési próbálkozása.
Ezt követően nem sikerült megtalálni a fegyveremet, magyarán Tanci segítségét kellett igényelni az addoláshoz. Így az ügy 19:11 kor került lezárásra, ami bőven a hajón történő összecsapás után volt.
Cortez amellett, hogy nem tudott, de nem is próbált meg igazán megmenteni, folyamatosan lényegtelen dolgokkal húzta az időt.
Kezdve a discord üzenetekkel.
Alfi — Today at 6:51 PM
Szia, megtudnál menteni a szerveren? kifagytam helivel fegyverestől mindenestől és logolnék vissza, a heli is szerintem sérült, a társam már meghalt ő írt valakinek talán
Cortez — Today at 6:53 PM
hali
mitörtént pontosan? <--- A kérdést sem értem, mivel az első üzenetben leírtam mi történt. Kifagytam helivel.
Alfi — Today at 6:53 PM
kifagytam
nem tudom ettől jobban részletezni
login panelen állok
földre kellene getelni mielőtt meghalok ha belépek
Cortez — Today at 6:54 PM
2 golyó van a helikopterben <--- Erre megint nehéz bármit is mondanom, mi köze van ahhoz, ami miatt segítséget kértem?
Alfi — Today at 6:54 PM
és?
nem attól fagytam ki
már napok vagy hetek óta benne lehet
Cortez — Today at 6:55 PM
cache mappát töröld <--- Erre megint nehéz bármit is mondanom, mi köze van ahhoz, ami miatt segítséget kértem?
Alfi — Today at 6:55 PM
1 napja raktam fel a gtat
mot segitesz, vagy nem?
mert akkor irok másnak
Cortez — Today at 6:55 PM
a heliteket intézem, meg a fegyvereiteket éopp, meg a 4 golyót a heliből é
így nentudok segíteni, hogy még be se vagy jelentkezve <--- Épp azért írtam, neki belogolás előtt, hogy ne kelljen szuperadminhoz fordulni, egy egyszerű parancs spamelésével megmenthette volna az egész szituációt.
Alfi — Today at 6:56 PM
elkellene getelned, amint bejelentkezek mert zuhanni fogok, emiatt irtam
addig nem logolok be, amíg nem mondod hogy készen állsz
Cortez — Today at 6:56 PM
én készvagyok <--- Azt mondta készen van, ezután írtam hogy logolok, ekkor vártam pár másodpercet, hogy visszatabolhasson.
Alfi — Today at 6:56 PM
logolok
94 es id <--- Ezt már 18:56:41 után írtam közvetlen, ahogy tab lenyomásával láttam az idmet.
most zuhanok <--- Ezt pedig 18:56:56/57 kor, mikor már fizikailag elindult a zuhanás.
[18:57:27] Baltazar San Miguel: (( hova lettek a fegyvereim? ))
[18:57:36] Cortez: (( ott van Leroy hátán )) <--- Leroy hátán egy fegyver volt, a sajátja.
[18:57:54] Baltazar San Miguel: (( az a sajátja ))
[18:58:41] Baltazar San Miguel: (( egy full feloptozott car 15 ))
[18:59:01] Cortez: (( szuper, akkor fórumon írh egy visszaigénylést Klódnak, és visszakapod )) <--- Ezen nem tudom mi szuper, főleg, hogy 1 perccel a hajó spawn előtt azt mondja, menjek szuperadminhoz fegyvert igényelni, ebből következett az, hogy én ezen csak nevetni tudok, főleg a sokadik időhúzó válasza után.
[18:59:06] Baltazar San Miguel: ((
[18:59:17] Baltazar San Miguel: (( hát ne haragudj ))
[18:59:17] Cortez: (( de ha írsz dc-n vissza is kell tálcázni, hogy getelni tudjalak. )) <--- Hagytam időt, sőt, onnantól, hogy írtam "logolok" 18 másodperce lett volna elkezdeni spamelni a parancsot.
[18:59:22] Baltazar San Miguel: (( de ez nevetséges ))
[19:01:14] Baltazar San Miguel: (( a heli is tks lett, csökken az engine is ))
[19:01:20] Cortez: (( milyen fegyód volt? ))
[19:01:31] Cortez: (( az elöbb fixeltem le a helit )) <--- Megint nem értem az összefüggést, ott álltam mellette a füstölő helikopterrel és nem fixelte meg 'újra', hiába írtam és látta, hogy tks lett.
[19:01:42] Baltazar San Miguel: (( CAR 15, nagy tárral, kompenzátorral, nagy távcsővel ))
Majdnem 20 percre nyúlt az ügy, ami egy egyszerű teleportálás lett volna, végtelenül bosszantó, hogy amellett, hogy nem is sikerült megmentenie, még a felesleges kérdésekkel és időhúzással biztossá is tette, hogy esélyünk se legyen folytatni az RPt amiben benne voltunk.
Bizonyíték (kép, log, videó): Lepucolt log
Log tickestől
Beszélgetés dcn
Megjegyzés: Lényegében egy frakció ma esti akciója ment a kukába, mert nem sikerült időben és jól megoldani egy ennyire egyszerű ügyet.
Utoljára szerkesztve: