[ASJelentkezés] Blue jelentkezése.

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Blue

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:481
-
Betekintő:

Sziasztok.
Ahogy a téma címéből már sejthető, az adminsegéd jelentkezésem részleteiről olvashattok ebben a topicban. Igyekeztem minden bennem lévő gondolatot összegyűjteni a témával kapcsolatosan, remélhetőleg nem hagytam ki semmit. Általam fontosnak tartott témákat fogok kifejteni, a formázás tekintetében egy letisztult, egyszerű, jól áttekinthető struktúrát gondoltam ki. Lapom egyértelmű célja az, hogy visszatérjek abba a csapatba aminek már egyszer a tagja lehettem. A véleményeket, kritikákat szívesen fogadom, és köszönet mindenkinek aki elolvassa a lapom.

Amit rólam tudni kell:

Regény méretű bemutatkozásra nem kell számítani, de azért pár alapvető információt megosztok, hogy azok is kapjanak rólam egy képet akik nem ismernek annyira. Zsolt vagyok, átlagos 23 éves egyetemista, jelenleg természettudományi karon tanulok. Annyira azért nem vagyok sportmániás mint egyes tesis évfolyamtársaim, de én is követek pár profi bajnokságot, valamint sportoltam is sok évet (nagy többségben labdajátékokat próbáltam ki). Szeretek zenélni, közéleti munkákat végezni a(z) (egyetemi) közösségemben, filmeket, sorozatokat nézni. Az utóbbi években az olvasással is megváltozott a kapcsolatom, nagyjából 20 éves koromig nem nagyon fordult elő, hogy könyvet vettem kezembe, viszont mióta egyetemista vagyok rákényszerültem erre, és igazából nem is bánom a dolgot (összességében véleményem szerint a felsőoktatás az eddigi évek alatt pozitív hatással volt rám). Ezek mellett szeretek vezetni, jogosítványom már több mint 4,5 éve van, eddig a baleseteket is megúsztam. Sok mindent csinálok, próbálok mindig változatos lenni, aktív közösségi életet élek, alapjáraton nyitott személyiségnek tartom magam, akivel jó együtt dolgozni (legalábbis az eddigi visszajelzések alapján).

Visszatekintés az eddigi pályafutásomra:

Kicsit durva ha belegondolok abba, hogy mikor is kezdődött el az én történetem a roleplay világában, ehhez egészen 2010 környékéig kell visszamenni az időben. Falusi SA:MP szervereken kezdtem el játszani, őszintén megvallva jó ideig fogalmam sem volt arról, hogy milyen keretek között kellene játszani, milyen szabályokat kellene betartani, mi az értelme igazából ennek az egésznek. Majd körülbelül 2 év alatt belerázódtam a dologba, és elkezdtem nagy létszámú szervereken játszani, sikerült is integrálódni az RP-zni akaró társaságokba. Nagyjából 2016-ig csak ezen a platformon tevékenykedtem, aztán felfedeztem az MTA-t és ezek után a kettő egymás mellett, párhuzamosan biztosította számomra a játékteret. Sok embert ebből a közösségből 2017 környékén ismertem meg amikor a OneRP elődjén az AV:RP-n kezdtem el játszani, ahol nagyjából 2019 elejéig voltam jelen. A GTA San Andreas alapú RP számomra 2019-ben ért véget, akkor csatlakoztam a OneRP projektjéhez, leaderi pozícióban kezdtem el tevékenykedni, természetesen 04.15 előtt csak a háttérből tudtam egyengetni a frakcióm ügyeit, a szerver nyitása után fizikailag is eltudtam kezdeni az építkezést. Ez nagyjából 2020 szeptemberéig tartott, utána az egyetem miatt eltűntem a szerverről, majd 2021 februárjában vissza is tértem, és egészen az év szeptemberéig aktívan játszottam, majd ismét eltűntem. Az ez utáni időszakban csak nagyon ritkán mentem fel a szerverre játszani, július óta viszont ismét jelen vagyok a közösségben, nagyjából 70.000+ játékperccel rendelkezem jelenleg. A pályafutásom áttekintésébe beletartozik az adminisztrátori múlt is, ez később kezdődött el mint maga az RP-vel való megismerkedés. Nem tudom pontosan felidézni, hogy mikor és hol tettem meg az első lépéseket de nagyjából 2016 óta gyűlik a tapasztalatom ebben a tekintetben. Kezdetben én is sok hülyeséget csináltam, rengetegszer botlottam, életkoromból kifolyólag nem tudtam legyűrni bizonyos negatív érzéseket, amik így rossz irányba befolyásoltak. Egy bizonyos érési szakaszon mentem végig, ami folyamatosan tapasztalatokkal látott el (pozitívokkal és negatívakkal egyaránt), amik mind hozzátettek ahhoz a személyhez aki most vagyok. Az első nagy áttörést a már korábban említett AV:RP hozta ahol 5-ös adminisztrátori szintig jutottam el, kisebb SA:MP/MTA szervereken korábban is töltöttem be magas pozíciókat, viszont ez volt az első olyan közösség ahol nagy játékosbázis mellett is meg tudtam állni a helyem. GTA V-n több platformon (Rage,FiveM) is töltöttem be adminisztrátori pozíciót, és itt a OneRP-n is voltam a csapat tagja, adminsegédként tevékenykedtem 2021 áprilisától egészen az év augusztusig(ekkor saját döntésem végett távoztam). Reflektálva erre az időszakra azt tudom mondani, hogy személy szerint nagyon élveztem csinálni, szerintem hozzátudtam tenni a közösség építéséhez, mindig igyekeztem jól segíteni a játékostársaimat (például én készítettem a mai napig is elérhető borász leírást Tanci kérésére). A 2022-es év első felét évet voiceRP-n töltöttem, vezettem frakciót, adminisztrátori feladatokat is láttam el, majd mint már korábban említettem a nyár második felében tértem vissza, azóta pedig értelemszerűen nem gyarapítottam a különböző staff jogkörökben eltöltött időmet.


Adminisztrátori észjárásom (/AS):

Sokszor megfogalmaztam már ezt, de szerintem ez nem gond, ez a gondolatvilág jól öregszik. A már korábban említett érési folyamat kronológiáját tekintve különböző korszakok voltak megfigyelhetőek a hozzáállásom tekintetében. Kezdetben amit kaptam azt adtam vissza, ez pedig okozott problémákat, ha kicsit konkrétabban akarok fogalmazni akkor azt mondom, hogy úgy bántam a játékosokkal ahogy ők velem, ebből már gondolom leszűrhető, hogy milyen kellemetlen szituációk adódtak. Az ítélő/probléma megoldó mechanizmusok sem úgy működtek tapasztalatlanság hiányában, ahogy azoknak működniük kellett volna, mentségemre szóljon, hogy mindenkinek el kell kezdeni valahol. Belegondolva talán a már ebben a lapban többször megemlített AV:RP volt az a pont, ahol a legtöbb korábbi évek alatt felgyülemlett pozitív hozadékot kamatoztatni tudtam, ott történt egy szemléletváltás magamban, ami egyértelműen megmutatta azt, hogy jó az az út amire ráléptem. No de, hogy konkrétumokról is beszéljek, innentől kezdve tanultam meg például azt, hogy az érmének két oldala van, nem elég csak az egyik oldalt megvizsgálva konklúziót levonni. Ekkortól kezdődően alakult ki bennem az (többek közt), hogy az adminisztrátornak nem feltétlenül (csak) az a feladata, hogy egy szabályszegésért büntetést osszon ki, hanem például az is, hogy megértesse a játékossal azt, hogy abban az adott szituációban mit rontott el és legközelebb, hogy tudja azt elkerülni.

Mi is pontosan a feladatom mint adminsegéd?

Amit az előző bekezdés utolsó soraiban leírtam, az adminsegédként pont nem feladatom, az egy másik jogkör. Amit én tenni tudok az az, hogy legjobb tudomásom szerint válaszolok a játékosok felmerülő kérdéseire. Az esetlegesen felmerülő kéréseket a vezetőség részéről teljesítem (pl.: leírások rendszerekről), az új játékosokat segítem integrálódni a közösségbe. Ezek mellett még azzal tudom segíteni az adminisztrátorokat ha nyitott szemmel járok, és egy esetleges szabályszegéses szituációban szemtanúként tudom segíteni az eljáró admint a mérlegelésben.

Miért szeretnék visszatérni, miért engem válasszatok?


Olyan tevékenységek egyikéről beszélünk amit ennyi év után sem tudtam még megunni. Szerintem aki egyszer részesévé válik egy ilyen csapatnak (közösségtől függetlenül) az mindig vissza fog vágyni oda. Nagyon nem szeretek közhelyeket puffogtatni, de akárhogyan is töröm a fejem, mindig arra jutok, hogy igazából én szeretek segíteni a játékostársaimon, akármennyire is sablonosan hangzik a dolog. Mint arra már korábban reflektáltam, szép 5-6 hónapot töltöttem el adminsegédként a szerveren, minden pillanatát élveztem, nem fásultam bele, szeretném folytatni ami abbamaradt nagyjából 1 évvel ezelőtt. Sok évig céltalanul éltem az életem, amit megfogalmaztam magamnak az általában teljesíthetetlen volt, ebből lehet sejteni, hogy általában nem értem el ezt amit akartam (IRL), így el is értem egy mélypontot (minden tekintetben) 2016-ban. Utólag visszanézve megérte az óriási küzdelem amivel sikerült felállnom a padlóról, elkezdtem megvalósítható célokat kijelölni magamnak, apró lépésekben haladva sikerült felépítenem magam. A sikerek hatására kialakult bennem egy céltudatosság, egy realitásérzék, ami a mai napig is velem van, és nagyon fontos attribútumnak tekintem. Amennyiben elhatározok valamit, azt maximális odaadással, pontosan, precízen végzem, nem szeretek igénytelen munkát kiadni a kezeim közül. Úgy gondolom, hogy a felém történő bizalom megszavazása esetén nem kapnátok zsákbamacskát. Egy tapasztalt, nagy munkabírású, csapatmunkaorientált, nyitott személyiséggel bővülne a staff közösség, akire mindig lehet számítani. Természetesen nekem is vannak hibáim mint mindenki másnak, nem akarom ezt sem véka alá rejteni, viszont tisztában vagyok ezekkel és próbálok rajtuk napról napra javítani.

Pozitív és negatív tulajdonságaim:

- Pontos
- Precíz
- Céltudatos


- Hangulatember
- Túlbuzgó
- Nehezen engesztelődő


Csapatmunka:

Napi szinten szükséges az, hogy jól tudjak csapatban dolgozni, mivel mint mondtam közéleti tevékenységeket végzek elég gyakran, ha nem tudnék együttműködni másokkal elég sok jó élettapasztalattól/élménytől esnék el, ezért számomra fontos az, hogy rugalmas tudjak lenni, és gyorsan összeszokjak a társaimmal az adott feladattól függetlenül.

Munkarend:

Nagyjából kiszámíthatóak a hétköznapjaim, napi 2 órát tudok online lenni, hétköznap ha nem jön közbe semmi akkor ez több, az időmet általában jól menedzselem.
 
Utoljára szerkesztve:

Bishop

Fékezhetetlen
Very Important Person
Üzenetek:362
[fa] Kedves Blue!

Örömmel értesítelek téged, hogy az adminsegéd csapat véleménye, de legfőképp az én mérlegelésem alapján az adminsegéd jelentkezési lapod elfogadásra került!
A következő forduló egy szóbeli meghallgatással fog folytatódni, ami miatt kérlek vedd fel velem a kapcsolatot Discordon a továbbiak megbeszélése érdekében.

Köszönjük a jelentkezésed, és szívből Gratulálunk![/fa]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó