[AS jelentkezése] #aBoje

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Bojheee

Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:55
Au5fHEE.png


Hali srácok!


Boje vagyok vagy Marci vagy bánom is én, ahogy esik úgy puffan . Már egy ideje a közösség tagja vagyok sőt elég régi tagja és mindig is szerettem aktívan kivenni a részem a dolgokból mint aprócska fogaskerekeket hajtó malacka, most teszek még egy próbálkozást ennek irányába :D


It’s me
Szakmám szerint Gépgyártás technológus, de ez a műszaki vonal nekem annyira nem fekszik, inkább a prémium italok, koktélok és az emberi személyiségek amik igazán érdekelnek.


Szerveren elért eredmények.(oneRP+AV-RP)
One

Korán kaptam a fülest, hogy Legend GTAV szerveren dolgozik (Jó ez mikor még AV-n voltunk is napirendi pont volt) március végén kb pont egy éve adtam be az admin jelentkezésem, amit pozitív elbírálás és vélemények után Dani elfogadott. Ezután történt az én fekete pontom Panasz soha nem volt a munkámra kizárólag arra, hogy szerettem 2-3 parancsot. (rátok bízom melyikeket) “20 május közepén jött a “Boje AC Váró kérlek” üzenet és egy szar kimagyarázási kisérlet után elköszöntem a poziciómtól. November környékén tértem vissza aktívan a szerverre azóta talán mondható, hogy megpróbálom kivenni a részem a dolgokból és igyekszem nem megnehezíteni az emberek munkáját és informálni a megfelelő embereket, ha úgy adódik. Pár napja adtam le az SSM-et ennek az indóka sem titok és kicsit olyan karmás beütése van a Storynak. Egy szó mint száz Lehet rám mondani, hogy kihasználtam az adminom, de azt, hogy rossz bírálatokat hoztam volna nem.


AV
Admin 4-ig jutottam körülbelül fél évig voltam admin, mint utóbb kiderült nem annyi ideig mint emlékeztem, hanem jóval több ideig. Ha jól emlékszem 17 október-november környékén vett be a csapatba Lució és Tropper 2/3. AC időszaka alatt adtam le az admint. Mikor már jó ideje Gergő volt Bandosz helyén kb május környékén.


Miért szeretnék a Team tagja lenni?
Ez egyszerű kérdés. A szerver sorsát a szívemen hordozom. Aki ismer tudja, hogy ha valami van a frakciómmal vagy bármivel amihez közöm van 3 percen belül válaszolok egy megoldást DC-n vagy kézbe veszem a dolgot. Bizonyos esetekben felismertem a helyzetet és a józan eszem szerint olyat keresek, aki tudom jobban tud dönteni abban a helyzetben. Megint elkanyarodtam. Egyszerűen szeretném megkönnyíteni a vezetőség munkáját és hivatalosan is megoldás kereső kisködmön lenni és segítségnyújtó kar a játékosoknak, aki mint egy lexikon elmond nekik bármit, ami felmerül bennük. Szeretnék részt venni a szerver még nagyobbá tételében, ha szabad ilyet írjak.

Melyik admin vagyok én?
Nem tartom magam sem engedékeny, sem szigorú embernek. Az életemben történt egy két dolog ami miatt jelenleg szigorú szabályokat tartok az életstílusomban. Mindenkinek megvan a sötét tini korszak nekem is megvolt. Ahogy a frakció tagjaimtól is elvárom a szabályok betartását, úgy a playerektől is mindig elvártam. Ez viszont nem azt jelentette hogy mész Aj sipirc, hanem inkább viszont tanítottam aztán ha még egyszer rajtakaptam csinált egy Dupla-Duplát amit LBJ is megirigyelt volna néha. Van lehetőség hibázni. A hiba javítható. Egy fajta hibán viszont csak az idő tud segíteni, az pedig a hazugság.




Köszönöm, hogy időt szántatok rám ismételten. Hatalmas Pacsi mindenkinek!
 

Klaudia

Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:48
Nem is ragoznám túl a dolgokat, tudsz mindent. Jól tudod csinálni amibe belefogsz, szíved-lelked beletennéd ebbe a munkába is! Csak támogatni tudom! ♥
 

Alina99

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:68
Szia Mike Donna a mankóval :p Hát már csak az az RP is arra utalt hogy eszméletlen nagy potenciál van benned. Akárhányszor beszéltünk egyértelmű volt hogy eléggé értelmes srác vagy, és az RP is a tenyeredben van. Még akkor is ha nem vagyok már aktív játékos jelenleg egy ideje is csak TÁMOGATNI tudlak. Sok sikert!:) Szívesen látnálak akár AS-ként illetve akár az Adminteamben is. :)
 

Bojheee

Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:55
Nagyon szépen köszönöm :D Az aktívitásom jelenleg a felépülésem miatt másodlagos de remélhetőleg pár napon belül újra vissza tudok térni. Köszönöm a támogatást :)
 

Lazar0200

Kivételes Tehetség
Játékos
Üzenetek:220
[foadmin]Szervusz Boje!

A lapod alapvetően elég jó lett, viszont van egy kitétele annak hogy Adminsegéd lehess.
Az adminisztátori múltad miatt, semmiféleképpen nem lehetsz újra adminisztrátor a szerveren, csak adminsegéd. Ha ez neked megfelel, vagy ha alapból így indultál neki még jobb, akkor várlak a további megbeszélésekre.

Ez a topic alatt várom a válaszod.[/foadmin]
 

Bojheee

Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:55
Nekem egy dolog számít, hogy segíthessem a szerver fejlődését. Úgy tartom soha nem mondom, hogy soha a dolgokat ki kell erdemelni. Néha kicsit többet kell tenni. Egy szó mint száz természetesen elfogadom nagyon szépen köszönöm.
 

Lazar0200

Kivételes Tehetség
Játékos
Üzenetek:220
Ez esetben, a héten egyeztessünk egy időpontot amikor megejtjük a megbeszélést.

[foadmin]Elfogadva.[/foadmin]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó