[AS Jelentkezés] Szomszed

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Szomszed

Lelkes Forumozó
Adminsegéd
Üzenetek:45
.
Előszó:

Sziasztok Ambrusnak hívnak, Budapesten élek, 23 éves vagyok, és aktívan dolgozok, jelenleg a Car Nation egyik "alleadere" vagyok, eléggé aktívan szoktam részt venni a frakció ügyeiben, egyesek ismerhetnek engem arról hogy mindenre, és mindenkire nyitott vagyok, mint személyisége, mint egyéni világ látása, én számomra fontos hogy mindkét felet meghallgassam, és ezáltal egy teljes képet kapjak mindenkiről.

Múlt/Jelen:

A szerverre 2021.03.01. regisztráltam, őszintén először egy GTA5-be épített RP szervert kerestem, és több helyen is megfordultam (RageMP, FiveM) ahol vagy a scriptek voltak olyan állapotban hogy rombolta a játék élményt, vagy a közösség volt olyan szinten "toxikus" hogy 10-15 perc után már fejfájás miatt léptem le, először a szervert kisebb videósoknál láttam, illetve egy akkoriban "feltörekvő" videósnál, aki nem mást volt mint Jeffry, és így adtam neki egy esélyt, őszintén nem bántam meg, mivel találkoztam itt jó sok olyan emberrel, akiben pozitívan csalódtam elsőre, mivel akkor érzékeltem hogy tényleg törekszik a szerver a Amerikai stílust követni, ilyen volt jól ismert Fater, akinek hála több jó emberrel is találkoztam, most sorolhatnám a neveket de akkor 3 napig keresgélhetnétek magatok rajta, és biztos szerepelne maximum 3 olyan ember akit ismertek.

Tapasztalat:

Még SA:MP-on kezdtem, azon belül FayRPG-n ahol mentőt vezettem, aztán folytattam SeeRPG-n ahol hát ismét a mentőt csináltam és így folytattam és tartottam vele jó ideig. Kisebb szervereken fordultam meg mint Admin, ilyen volt a WLS MTA, és a WLS FiveM szerveren ami már nagy volt, ahol többszőr 5-ös Admin voltam, csak mivel ott voltak kisebb "íratlan" szabályok, amik folyamatosan vitákat generáltak(Pullozás). Ez miatt eljöttem, és ezzel együtt tértem vissza a TextRP irányába, őszintén szólva ez lenne a múltam mint RP és Admin karrier, és gondolom van jó pár kérdés ami felmerül, mint az hogy "többszőr 5-ös Admin" erre annyit tudok mondani hogy voltak kihagyásaim, voltak olyan dolgok amikor bele fáradtam a dolgokba, de idővel vissza-vissza néztem

Okok:

Őszintén szólva mindig szerettem segíteni másoknak, és főleg a kezdőknek, mivel tudom milyen nehéz átállni az egyik szerverről egy másikra, és szeretnék nekik ebben támogató lenni, illetve az egyszerű kérdésekben segíteni nekik, amivel lehet tudnám csökkenteni az Admin csapat terhét, vagy legalább érzékeltetni a játékossal hogy mindig van aki tud neki segíteni.

Hogy miért engem?:

Őszintén nem igazán tudom, bárki lehetne, talán annyi a pozitívum hogy régóta itt vagyok, ha az egy év annak számít, és már kitapasztaltam a szerveren található scriptek nagy részét, illetve a bugokat(feature), meg érdekelne hogy milyenek a dolgok admin szemszögből, milyen a csapat, és szeretném megtapasztalni a Alt.V-s Admint.

Csapatmunka:

A csapatmunkához őszintén szólva IRL munkám miatt teljesen jó, én M.O. Posta-nál dolgozok, ahol sok fajta személlyel kell napi szinten dolgoznom, kommunikálnom, és teljesíteni néha olyan elvárásokat az ügyfelek részére, amit őszintén nem lehetne elképzelni, nekem ott a fő munkám az ügyfelek meghallgatása, és segítése, ezek mellett kisebb/nagyobb feladatokat is ellátok, de ezek nem tartoznak bele az alap feladatkörömbe.

Gyengeségeim/Erősségeim:

- Van egy furcsa gyengeségem, amit a munka helyemen mondanak, hogy megpróbálok mindenben értelmet keresni, és képes vagyok több napig egy dolgon pörögni, és keresni rá a válaszokat.
- Néha ki tudnak akasztani engem kis dolgokkal.
- Néha ahogy a személy viselkedik, úgy szoktam átvenni a stílusát
-
+ Próbálok mindig maximalizálni a dolgokat.
+ Szeretem minden résztvevő szemszögéből látni a dolgokat, és ha kell több órát is rá szánok.
+ Kitartó vagyok a barátaim felé, és cél orientált vagyok.
 
Utoljára szerkesztve:

Tanci

Veterán
Very Important Person
Üzenetek:259
Kedves Ambrus!

Az adminsegéd csapat meglátása, de főként az én döntésem alapján a lapod elfogadásra került! Meghívlak egy szóbeli meghallgatásra is.
Discordon vedd fel velem a kapcsolatot, hogy a meghallgatás idejét fixálni tudjuk.
Köszönjük a jelentkezésed!
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó