[AS jelentkezés] Marlon

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Marlon

Újonc
Játékos
Üzenetek:7
-
ADMINSEGÉD POZÍCIÓ PÁLYÁZAT
Marlon (Demetrious Dwenson)

Előszóként szeretném megköszönni a játékosközösség és az admin / bíráló csapat figyelmét, idejét, soraimat olvasva.
Egy pár, jelenleg is aktív játékos ismerhet a közelmúltból, hiszen aktívan vettem részt a közösség építésében, mindennapi problémák abszolválásában, mint adminsegéd, és egy rövid ideig adminisztrátor.
Sajnos az akkori melankolikus életszakaszomból és az elfoglaltságokból adódóan a koncentrációm megoszlott és sikerült a hosszas idő alatt felépített renomémat egy-egy figyelmetlen tettel lerombolnom.
Megragadnám az alkalmat, hogy elnézést kérjek ezúttal a játékosoktól és mindazon emberektől akik vakon bíztak, hittek bennem - mégis csalódást kellett okozzak. A lejtőn nehéz a stop táblánál behúzni a kéziféket, ezúttal nekem sem sikerült - bármennyire is szerettem volna.
Szenvedélyemnek, hivatásomnak érzem azt, hogy másoknak segítsek, illetve, hogy az évek alatt rám ragadt tudást átadhassam a kezdő / elakadt játékosközösségnek.
Lojalitásom a szerver felé töretlen és szeretném, ha egy tiszta lap formájában, új eséllyel mutathatnám meg azt, hogy kiben is hittetek annó, amikor bizalmat szavaztatok Nekem!

Bemutatkoznék egy pár szóban;
Bencének hívnak - immáron a 26. életévemet töltöm. Végzettségemet tekintve programtervező informatikus vagyok, weboldalak kivitelezésével és online / offline reklámmal foglalkozom vállalkozóként a csapatommal Miskolcon. Az új lehetőségeket folyamatosan keressük, hiszen az innováció az, ami élteti a világot is. Gyermekkorom, fiatalkorom meghatározója volt a roleplay, ami a jellemem és lexikai tudásomat is jelentősen formálta / befolyásolta.

Kapcsolatom a OneRP világával;
Az egyetem végeztével, a mindennapi munka forgatagában már egy jóideje azt éreztem, hogy valami hiányzik - az az igazi gyerekkori érzés / a roleplay-jel töltött hosszas órák és az álmodozás.
Kipróbáltam egy jó pár szervert és lehetőséget, azonban minden nap vártam az RP szerverre való felcsatlakozásom, szabadidőm kezdetét.. viszont amikor már fenn voltam, hiányérzetem volt és sosem találtam a helyem. Váltanom kellett.
Szerencsére egy pár órás keresgélés után a szerverek között rátaláltam a OneRP-re. Egy-két videó megtekintése után, - főként Antwon régi Fay motoros prosperálásának hatására csatlakoztam fel és azonnal, néhány perc alatt rabul ejtett.
Az alapvető RP-szituációkat segítő és kialakító parancsok 'orgiája' fogott meg újra, hiszen az előző szerveren egy N gombon kívül semmilyen RP élményt teremtő lehetőség nem volt kialakítva.

A Roleplay-jel való kapcsolatom a múltba tekintve;
Nagyjából 2008/2009 környékén találkozhattam először a jóöreg/ igazi kezdetként emlegetett SA:MP korszakban a Roleplay fogalmával. Ekkortájt vált ismertté, kezdte fénykorát élni Magyarországon is a közösségek tekintetében.
Az akkori, azt hiszem egyetlen nagyobb játékosbázissal bíró szerveren a FayRPG-n csöppenhettem bele a játékmódba, szinte tojáshéjjal a fenekemen, bár annál nagyobb érdeklődéssel és szabadidővel.
Amennyire lila köd volt, hogy mit hogyan és melyik parancs mire használandó.. olyan hamar sikerült belerázódnom és mondhatni egy szerelem köttetett akkoriban a játékstílussal.

A szerveren sikerült több frakciót vezetnem, illetve egy pár alkalommal kipróbálni magam adminsegédként is - hisz abban az időben ott az Admin rang nagyon nagy becsben volt tartva és szinte 'kihalásos' alapon ment.
Pár év nevetés és szórakozás után váltottam (beérkezett az új mód és teljesen megölte az addigi berögződéseket, közeget) a SeeRPG-re, ahol nem sokkal átkerülésem után Adminsegédi pozícióba kerültem.

Egy-két hónap szorgos munka hatására beválogattak az Admin csapatba, és mondhatni ott kezdődött minden. Egészen Főadmin pozícióig jutottam a több év alatt, mellette webfejlesztőként és designerként erősítettem a csapatot. Létrehoztunk és működtettünk egy ún. SGH (helpdesk) szolgálatot ami főként a kezdő játékosok problémáira, körbevezetésére - terelgetésére szocializálódott, elég nagy sikerrel.
Sajnos a vezetőség szétválása, a SeeMTA alakulása szétszabdalta a csapatot és lassacskán kihűlt a SA:MP iránti vágya a játékosoknak.. így az igazi SeeRPG, mint olyan meg is szűnt 15-16' környékén.
A GTAV RP világába tavaly szeptember környékén csöppentem, Voice szerverekre - ami kimondhatjuk meg sem közelíti a régi nosztalgikus színvonalat. Admin is voltam egy pár hónapot egy ilyen alapú szerveren, bár sosem élveztem igazán, mert nem volt az a komoly közösség.

Motivációm a csapathoz való csatlakozásra;
Ahogyan fentebb említettem, és ahogyan megismerhettetek - szenvedélyem segíteni másoknak, az általam már jól ismert rendszereket bemutatni -
szabályok/RP szituációk értelmét elmagyarázni azon játékosoknak aki újonnan csatlakoztak közösségünkhöz, vagy anomáliával rendelkeznek az adott témában.
Rugalmas az időbeosztásom a 'munkámnak' köszönhetően, így reggel - délután - vagy este, napszaktól függetlenül bármikor aktívan tudnám erősíteni a csapatot, ha szükség van rám.
Napi 4-6 releváns órával biztosan lehet számolni, de nyilván lehetnek olyan napok is, amikor akár egy 'műszakot' is fenn vagyok.

Miért lennék alkalmas a feladatra & Kész vagyok-e újra a csapat építőjellegű tagja lenni;
Releváns tapasztalatot volt szerencsém szerezni a múltban, ahogyan azt fentebb is bemutattam - illetve a szerveren is volt szerencsém a posztot gyakorolni.
IRL foglalkozásom pedig megköveteli, hogy türelmes és készséges legyek a problémamegoldásra várókkal szemben.
Fontosnak tartom, hogyha adott szituációkban segítenünk kell az Adminok munkáját, következetesen, gyorsan tudjak - akár teljesen váratlan szituációkra is reagálni.
A csapatmunka sosem volt gond számomra, hisz teljesen extrovertált személyiség vagyok és jelenleg is csapatban dolgozom. Lételemem a közösség és hiszek abban, hogy több ember által nagyobb dolog születhet, mint magányosan.

Abszolút késznek és 'éhesnek' érzem magam arra, hogy újra gyakorolhassam az adminsegédi szerepkört - segíthessem a közösség játékosait, nem mellesleg, hogy bizonyíthassak, újra fogadhassam a problémamegoldási kérelmeket.
Hiszem, hogy kellő nyugodtsággal - áttekintéssel - figyelemmel újra önmagam lehetek a pályán és bebizonyíthatom, hogy több van bennem, mint amit a poszt elvesztésekor produkáltam.

Tulajdonságaim, melyek a feladat ellátását befolyásolhatják:
Erősségeim/pozitívumaim közé tartozik a pontos, helyes fogalmazóképesség. Következetes vagyok, mindig egy adott elv szerint cselekszem.
Lojális vagyok, kitartok az általam választott intézmény - csapat mellett. Türelmes, jó teherbíró képességem van, és szeretem, ha mindenből ki tudom hozni a maximumot. Könnyen teremtek kapcsolatot, és kenyerem a humor.

Gyengeségek/negatívumok velem kapcsolatban; Ami a szívemen, az a számon - de az esetek túlnyomó részében csak ritkán fordul elő. Vannak olyan életszakaszaim amikor hullámzik a kedvem, egykor jó - máskor rossz lábbal kelek, de ha egy jó társaságban vagyok, ezt könnyen tudják ellensúlyozni. Utóbbi és a sok IRL teendő hatására oszlott meg a figyelmem, de erre a jövőben és a jelenben is mindenképp figyelek!
 

Troy

Újonc
Játékos
Üzenetek:13
Troy Kyrone
Teljesen pozitív véleménnyel vagyok rólad, Marlon!
Személyszerint nekem rengeteget segítettél, te kezdtél el engem belevinni az illegál RP-be és miattad/a frakciód miatt is imádtam meg ennyire! Maximálisan támogatom!
 

Bishop

Fékezhetetlen
Very Important Person
Üzenetek:358
[fa] Kedves Marlon!

Sajnálattal értesítelek téged, hogy az adminsegéd csapat véleménye, de legfőképp az én mérlegelésem alapján az adminsegéd jelentkezési lapod elutasításra került!

Köszönjük, hogy a lapba időt és energiát fektettél, de ez most sajnos nem sikerült.
[/fa]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó