Üzenetek:105
Antonio La Costa 
Kezdetek: 1990-ben születem egy derűs márciusi napon Olaszországban azon belül is Nápoly városában. Kis iparos család tagjaként tengettem napjaim, családtagjaim mint én is halászattal foglalkoztak, így nem volt kérdés , én is ezt a foglalkozást sajátítottam ki. A családom egyáltalán nem szűkölködött, mondhatni jól éltünk minden nap friss ételt ettünk és mindig volt rá alkalmunk a pihanésre sőt a nyaralásra is amit rendszerint belföldi tengerparton töltöttünk el.
Iskolás évek, levelezés 
Iskolás éveimet a International School of Naples -ben töltöttem ahol sok barátot szereztem és kisajátítottam azt az asztali etikettet amit manapság is alkalmazok, megszoktatták velem az elegáns szövet ruhákat és belém nevelték a gentleman modort, emellett sokat tanultam és sok mindent meg is jegyeztem az iskolából, kedvenc tantárgyam a történelem volt ,mindig is nagyon bejöttek a történelmünk egyéb szakaszai de legjobban a háborús részek tetszettek....mondjuk fiú létemre ez szinte nyílvánvaló tulajdonságom. Az iskolám révén kaptam olyan feladatot , hogy indítsak levelezést egy külföldi diákkal, az én levelező társam Oroszországból származott és Julian-nak szólítottam, eleinte nehézkesen tanultam az orosz nyelvet de a sok levelezésemnek hála sikerült megtanulnom, de volt idő amikor folyékonyan is beszéltem…. bár az évek alatt sokat felejtettem.
Olasz riviéra 
Jól alakultak a dolgok Julian barátommal és úgy gondoltam itt az ideje találkoznunk végre ennyi üzenet váltás után, szegényebb családból származott ez számomra tiszta volt az üzenet váltásainkból , de sose a pénz alapján kell az embert megítélni, végül is mind ketten akkor éltük gyerekkorunkat. Nyáron elhívtam hát Nápolyba az otthonomba az egész családjával eggyütt, mit ne mondjak mesés szórakozásnak bizonyult a társasága... Neki különösen újdonság volt a tenger és nagyokat fürödtünk és sokat labdáztunk azon a nyáron, de viszont volt valami ami nem akart felszínre törni...Julian-t nem hagyta nyugodni a jobb életszínvonal gondolata. Segítenem kellett.... de hogyan?... Elbeszélgettem vele a témáról és fejébe szált a fény mikor szót hallott a mesés Amerikáról, de neki erre nem lett volna pénze, így hát szívességet kért... én meg teljesítettem.
Egy szívesség ... 
Megígértem Julian-nak ,ha kell pénzt nem sajnálva de eljuttatom a mesés Amerikába. Két héttel később elkértem apám halász hajóját és kihajóztunk vele. Az út négy hetet ölelt magába, ami nem telt izgalmakban hiányosan ugyan is a generátor az utunk háromnegyedénél elkezdett vacakolni ezért egy napot rászántunk a megjavítására de a biztonság kedvéért feltankolás céljából megáltunk a Panama-i kikötőbe , ez a kis szünet után átkeltünk a Panama csatornán és egy az előzőnél jóval kissebb út során végül sikerült partot érnünk Los Santos partjainál. Partra szállásunknál pont ahogy előzőleg megbeszéltem itt is volt egy kis segítségem, Julian papírjait ugyan is megfinanszíroztam neki mivel a mai világban pénzzel eléggé sok mindent el lehet intézni. Tanácsoltam neki , hogyha befut a biznisz akkor vegyen magának egy házat ,hogy ha gyanakodnának akkor legyen mire mondani hogy helyi lakos. De a nyelvtudása volt az egyetlen nehézség ebben a történetben... csak az orosz. Aznap Amerikában töltöttem az éjszakát a hajómon, Julian-al következő nap elváltak útjaink, megígérte ha befut neki az élet itt, akkor jelentkezik és vissza szolgáltatja a szívességemet... legyen úgy barátom.
Hosszú út hazáig 
A búcsú szó után haza indultam, újból az a négy hét hajókázás a tengeren igazán lefárasztott ez a kiruccanás... kell egy kis lazítás. Haza érkezésemkor egy-két napot pihantem a tengerparton és csak süttettem a hasamat, szüleimmel ebédeltem, mint egy normális család tökéletes életem napjait éltem. Rá következő napokba elkezdődött az iskola és folytatódott a jól megszokott kerékvágás, újból lezajlott a halász idény apámnál dolgozva és még csak fel sem fogtam de ez a röpke idő eltelt és elvégeztem az iskolát, egyik legnagyobb örömöm volt ebben a pillanatban.
Sikerhez vezető út az egyenes 
Az évek teltek múltak, apám halász cége kinőtte kapacitásait és gyűjtöttem belőle annyi pénzt hogy kivásároltam a cégéből... pont ahogy akarta. Ráadásul mostmár a cégünk alá tartozott négy darab jó felszereltségű halászhajó és egy saját dokk. Úgy éreztem ez a csúcspontja életemnek egy jól menő válalkozás , el tudtam tartani a családomat nem gondolkodtunk ilyenen , hogy mi lesz a jövő boldogan éltünk és ezt a boldogságot másokkal is megosztottam, sok fejlődő cégnek nyújtottam segítő támaszt amik ezután vissza táplálták a cégembe a beléjük vetett pénzt és így nem csak pénzem lett, kapcsolatok egy egész kereskedelmi flottának lettem a vezetője, ez volt az a pont amikor eljutottam a hal kifogásától egészen az asztalra helyezett hal ételig.
Egy régi barát 
Karierem csúcsát éltem és még nem tudtam de egyik este kaptam a ráadást... Julian volt az, felhívott telefonon és közölte hogy Amerikába befutott mint üzletember és , hogy még talán barátnőt is szerzett magának. Nem szoktam irigykedni de egy pillanatra megtorpantam és rájöttem mit nem tud kitölteni a pénz...de ettől függetlenül nem is lehetett volna ennél jobb az életem. Mindenhonnan csak a jó hírt kapom, és ráadásul még a barátomnak is jól megy sora... egyet fizet kettőt vihet akció volt és ez egészen új életkedvet nyitott bennem. A gondolkodásom napról napra felszabadultabb lett , az embereimet elkezdtem bíztatni amitől jobban és jobban ment az ő munkájuk is, szerettek dolgzni járni és ezt híresztelték más embereknek is... amíg csak meg nem teltek a soraink.
Viharfelhők az égbolton 
Nem telt bele négy hét és megjött a kiábrándulás a fényűző életemből... Julian írt. Elmesélte , hogy az üzlettel nincsenek gondjai de viszont elfogta egy fajta bánat a hölgy miatt ... egy nő miatt? Nem értettem először mit szeretne mondani , meg akartam nyugtatni, hisz még is csak egy nő volt a dologban...biztos talál másikat, vagy nem? Kihajóztam másnap, Los Santos felé vettem az irányt , féltem hogy elveszítem a legjobb barátomat és én ezt nem akartam volna ... egy nő miatt meg főleg nem. Utolsó üzenetében Julian kikészült, elmesélte az ott lévő kapcsolatait és hogy kivel állt valamivel szorosabb kapcsolatban a szigeten és hogy őket keressem meg ha a végakaratról lenne szó. Nem akartam soha senki szájából hallani ezt a szót.. ez olyan mintha valaki a halálát kívánná. Nem akartam elhinni hogy az én barátom ilyen mélyre sülyedt volna egy szeszéjes nő miatt.
Béke poraira 
Érkezésemkor nem várt senki, Julian utolsó üzenetében rámhagyta az összes eddig felhalmozott vagyonát és ingatlanjait és leírta részletbe menően a kapcsolatait akiket meg kell keresnem és el kell velük beszélgetnem itt maradásom ideje alatt. Mikor ezt olvastam le kellett ülnöm, nem bírtam ki sírás nélkül hogy a barátommal már csak a föld alatt találkozhatok. Megteszem...megteszem hát, meglátogatom az ottani barátait és eltöltök egy kis időt ezen a szigeten pusztán eggyütt érzés céljából aztán majd meglátom...első lesz hogy a sírját meglátogatom öreg barátomnak. De van itt egy nő személy akit feltétlen meg kell látogatnom mert azt mondta ő lesz az aki láthatja mennybe menetelét, így feltétlen fejembe vettem hogy felkeresem ezt a személyt, ha bele pusztulok is....
A találkozás 
A szigeten töltött napjaim alatt egyszer volt egy fellélegzésem , mikor is megtaláltam akit kerestem…. egy hölgyemény volt …. milyen meglepő. Elmondta számomra azt a választ amire a legkevésbé számítottam, miszerint barátom kegyetlenül megölte magát…. nem akartam elhinni. Így a barátom sírjának meglátogatása után ami egy névszerint Cayo Perrico nevű a fő sziget fennhatósága alá tartozó kis szigeten volt. A megemlékezés után elmentem a házába és több napon keresztül csak ittam és ittam a legjobb barátom emlékére….de nem segített feledni a tényt, hogy elvesztettem azt aki talán a legjobb volt hozzám…
Egy új kezdet 
Egy-két hét kellett ahhoz ,hogy feldolgozzam ezt a veszteséget… tovább kell lépjek. Első dolog volt ,hogy megpróbáljak itt élni ezért át is vettem a hagyatékot amit megboldogult Julian itt hagyott nekem itt szembesültem azzal a járművel ami egyszerűen a hatalmába kerített, ez volt a helikopter. Gyönyörű gépezet, és bárhova elvitt ahova csak szeretném és ameddig csak szeretném... imádtam és megtanultam vezetni bár magamtól és kezdő csetléssel botlással de valamire el kellett tékozolni a rám hagyott vagyont. A tenger iránti szeretetem viszont megmaradt és igen jó feldolgozásnak bizonyult a hobbi tevékenység folytatása , de ezt egyedül nem igazán szerettem űzni…. szükségem volt valakire akire számíthatok és akivel szívesen tölteném együtt az életemet….de ittlétem alatt rájöttem ,hogy itt nem becsülik annyira a nők ,hogyha az ember kedves próbál lenni és bókol számukra, így csak kis reményeket fűztem ehhez a feldolgozási formához. Ennek ellenére mostanra úgy érzem ,hogy mintha sikerült volna beilleszkednem a sziget életébe, de ki tudja mit hoz a jövő…
