Üzenetek:42
Big Brand Company jelentkezési lap
Név: <Anthony Woodward>
Kor: <25>
Érdekeltségek: <Politika, tudomány, sport, bulvár, oknyomozás, automotorsport, vintage-dolgok, történelem, filmek, könyvek>
Legmagasabb iskolai végzettség: <Érettségi>
Végzettséget adó iskola neve: <Los Santos Elementary School>
Előző munkahelyek: <Burger Shot, Beefy Bills Burger Bar, Los Santos Transit >
Telefonszám: <7750 5256>
E-mail cím: anthonywb@onemail.com (( EyezOfAPsycho#9591 ))>
Cikk: Nehéz meló legendává válni az autóiparban
Az emberek manapság tudatosan mellőzik az egészséges eleganciát a megjelenésükből. Mostanában kis túlzással az is nagy szó, ha valaki felhúz egy mindenféle szaggatástól mentes pólót, vagy nadrágot. Az emberek nagy része nem kíván többé feltűnőnek, vagy elegánsnak mutatkozni, pedig ez nem mindig volt így. Néhány évtizeddel ezelőtt az emberek még öltönyökben, kosztümökben járták az utcákat, még abban az esetben is, ha csak a fodrászig mentek el, aztán meg haza. A kereslet sajnos a kínálat rovására ment, így már nem csak az emberek megjelenése, hanem a ruhatervezők, ruhaboltok meglehetősen szegényes választéka mellett az új tervezésű autók formája sem akar többé az emberekben semmi maradandó emléket alkotni, hiszen fontosabbá vált az autók esetében az A -ból B -be való eljutás, mintsem az A -ból B -be való eljutás úgy, hogy az ember már-már a családtagjaként, és egyben büszkén tekintsen a tulajdonára, míg az emberek esetében az egyszerűség kerekedett felül a kirívóságon.
Az 1950 -es években az autógyártás még jócskán az aranykorát élte. Az általános felfogás a gyártók, illetve a vásárlók körében egyértelműen az volt, hogy az autóik messziről felismerhetők, egyediek, és pazar kinézetűek legyenek. Egy festményt akartak alkotni- és birtokolni, nem pedig egy végletekig lebutított, mindenféle ingertől mentes alibi-megoldást unalomig hajtani. Ezért aztán olyanra is volt precedens a gyártók részéről, hogy egy autó kinézetének a kiötlésével egy festőt bíztak meg, míg a kivitelezők azt készségesen megvalósították. Hasonló módon születtek olyan klasszikusok, mint például a Roosevelt, a Stirling GT, vagy a Z-Type. Így történt ez a mai cikkünkben szereplő Tornadóval is, melynél különlegesebb fara kevés autónak van.
A Declasse egyik legjobb, legismertebb és legszebb munkája vitathatatlanul a Tornado-széria. Az alkotók 1956 -ban realizálták, hogy egy olyan autót kell előállítaniuk, amely teljes mértékben megfelel az olyan Amerikai elvárásoknak, melyeknek az egy autóban való összezsúfolására eddig nem volt precedens. A terv az volt, hogy legyen egy jól megjegyezhető formaterv, ami nagy, széles, felfoghatatlanul nehéz, ám mégis erőteljes, gyors, és szemetkápráztató. Az autó tervezésére több tervezőt alkalmaztak, akik készségesen álltak a Declasse szolgálatába. A tervet ismerték, talán még ötleteik is voltak, ám úgy gondolták a legjobb az lenne, ha előbb tájékózódnának arról, a jelenleg piacvezető konkurensek autói mitől működnek igazán jól - melyek azok a részei a modelljeiknek, melyekből ihletet lehet meríteni. Így aztán felcsapták a legtöbb versenytárs aktuális katalógusát, és kedvükre szemezgettek. A számukra is tetsző ötleteket feljegyezték, majd összeolvasztották, hogy azokat a bizonyos részeket lekoppintsák, természetesen egy alapos átalakítás, továbbfejlesztés során. Ez akkoriban bevett szokás volt. Elvégre a tökéletességre törekedtek a gyártók.
Miután a tervezők többféle variációt is megalkottak, a Declasse akkori kreatív munkáért felelős vezetőjéhez, Patrick Heard -höz fordultak, és ismertették vele a terveket. Heard tetszését elnyerte az ötlet, miszerint a piacon lévő autók pozitív tulajdonságait kis átalakításokkal alkalmazni fogják az új autójukon, ám a skiccelt formatervekkel nem volt elégedett. Valami olyasmit gondolt opcionálisnak, aminek a részei annyira finomak, és egyediek, hogy azt az ember nyálcsorrgatva akarja hazavinni magával. Patrick Heard az elmondások szerint nyolc formatervet dobott vissza, míg a tervező-csapat egyik tagja, az akkor még a szakmában újoncnak számító Andrew Buchanan elő nem állt a ma is ismert formával, amit elmondása szerint egy Sci-Fi filmből származó ihlet alapján készített el. A legszebb az egészben az, hogy az autó első része, amit Andrew megálmodott, a jellegzetes, krómozott oldalvonalak voltak. Miután Heard meglátta a vázlatot, azonnal tudta, hogy megtalálták, amit kerestek. Későbbi nyilatkozatai alapján abban a szent pillanatban realizálta, hogy egy legendás autót fognak gyártani, amint meglátta a rajzot. Így aztán zöld lámpát adott a projektnek, és minden eddiginél több büdzsét bocsájtott annak a kivitelezéséhez. Még a modell nevét is Ő találta ki, mert úgy gondolta; ,, az autó olyan nagyot fog durranni a piacon, hogy lesöpör mindenkit onnét, akár egy tornádó!".
A Tornado elsöprő sikerében az is közrejátszott, hogy az akkori szokásoktól kissé eltérően az autó rendelése során több színkombináció is rendelkezésére állt a vásárlás gondolatával kacérkodó személyeknek. Külön ki lehetett választani az autó külsö- és belső színkombinációját is, sőt - elsőként a Declasse tette lehetővé prémium ügyfelei számára, hogy megszabják, milyen fából készüljön a műszerfal bizonyos részei, illetve milyen márkájú órát szereljenek abba bele. A Declasse statisztikája szerint a legtöbben a standard fehér/szürke árnyalatok mellett tették le a voksukat, de akadt még, kiknek a babakék, a piros, vagy a krémszín hatott szimpatikusan. Az autóra oly büszke volt a Declasse tulajdonosa, hogy a marketingesek tudtára adta: azt akarja, hogy a csapból is ez a kocsi folyjon. Ezért aztán az emberei éjt-nappallá téve dolgoztak azon, hogy az autó a legszélesebb körben is ismertté váljon. A Declasse hirdetéseivel lehetett találkozni a rádióban, a televízióban, de még az óriásplakátokon is a legújabb szerzeményük köszönt vissza.
Az emberek szerették a Tornadót. A családok igazi családtagnak érezték, a fiatalok közül sokan versenyeztek vele, átalakították, igazi hot rodot csináltak belőle. Az akkori tapasztalatoktól meglepettséget okozó eltéréssel az autó hiába volt óriási mind a súlyát, mind pedig a méretét illetően, a végsebessége, és a gyorsulása szinte páratlannak bizonyult a motortérben lévő V8 -as motornak, a nagy, hengeres légszűrőnek, és a 4 sebességes sebváltónak köszönhetően, a mechanikus tapadása kiemelten jó volt, ami egyértelműen a Declasse újonnan kifejlesztett, meghosszabbított tengelytávjának sikerességének volt köszönhető. Szinte tökéletes autó volt, a fékezéssel kapcsolatos képességeit leszámítva. Az nem volt az igazi, sőt! Egyenesen pocséknak nevezték az akkori szaklapok. Viszont az autó továbbra is tarolt a piacon, hiszen ha a fék nem is volt az igazi, strapabíró volt, és nem hagyta cserben a tulajdonosait, még ha elég hangos is volt.
1958 -ra az autót 8.900 példányban értékesítették, amivel a Tornado messze a Declasse legsikeresebb autójává vált. A fogadtatása pozitív volt mind a vevők, mind a szakma, és a kritikusok részéről is, a járgány pedig belopta magát az Amerikaiak szívébe, akik aztán hálájuk jeléül egy örök, halhatatlan klasszikussá tették. Manapság már nem találkozik gyakran az ember az úton egy Tornadóval, hiszen egyrészt közel hetven év telt el az első legyártott példány óta, másrészt pedig az alkatrészei meglehetősen ritkák, már-már pótolhatatlanok, nem is beszélve arról a ma már nagyon ritka szakmai tudásról, amit az ilyesfajta autók a karbantartásukhoz igényelnek, a horribilis javítási összegekről már nem is beszélve. A jelenlegi tulajdonosok előszeretettel viszik traileren Tornadójukat autós kiállításokra, találkozókra, így akinek szándékában áll alaposan megnézni Amerika egyik leghíresebb autóját, annak nincsen oka a búslakodásra - szimplán jó időben kell jó helyen lenni, hogy ezt az eleinte nehezen megszületni akaró, később pedig üstökös-sebességgel legendává váló autót megtekinthesse. Megér egy misét, az már egyszer biztos!
Az emberek manapság tudatosan mellőzik az egészséges eleganciát a megjelenésükből. Mostanában kis túlzással az is nagy szó, ha valaki felhúz egy mindenféle szaggatástól mentes pólót, vagy nadrágot. Az emberek nagy része nem kíván többé feltűnőnek, vagy elegánsnak mutatkozni, pedig ez nem mindig volt így. Néhány évtizeddel ezelőtt az emberek még öltönyökben, kosztümökben járták az utcákat, még abban az esetben is, ha csak a fodrászig mentek el, aztán meg haza. A kereslet sajnos a kínálat rovására ment, így már nem csak az emberek megjelenése, hanem a ruhatervezők, ruhaboltok meglehetősen szegényes választéka mellett az új tervezésű autók formája sem akar többé az emberekben semmi maradandó emléket alkotni, hiszen fontosabbá vált az autók esetében az A -ból B -be való eljutás, mintsem az A -ból B -be való eljutás úgy, hogy az ember már-már a családtagjaként, és egyben büszkén tekintsen a tulajdonára, míg az emberek esetében az egyszerűség kerekedett felül a kirívóságon.
Az 1950 -es években az autógyártás még jócskán az aranykorát élte. Az általános felfogás a gyártók, illetve a vásárlók körében egyértelműen az volt, hogy az autóik messziről felismerhetők, egyediek, és pazar kinézetűek legyenek. Egy festményt akartak alkotni- és birtokolni, nem pedig egy végletekig lebutított, mindenféle ingertől mentes alibi-megoldást unalomig hajtani. Ezért aztán olyanra is volt precedens a gyártók részéről, hogy egy autó kinézetének a kiötlésével egy festőt bíztak meg, míg a kivitelezők azt készségesen megvalósították. Hasonló módon születtek olyan klasszikusok, mint például a Roosevelt, a Stirling GT, vagy a Z-Type. Így történt ez a mai cikkünkben szereplő Tornadóval is, melynél különlegesebb fara kevés autónak van.
A Declasse egyik legjobb, legismertebb és legszebb munkája vitathatatlanul a Tornado-széria. Az alkotók 1956 -ban realizálták, hogy egy olyan autót kell előállítaniuk, amely teljes mértékben megfelel az olyan Amerikai elvárásoknak, melyeknek az egy autóban való összezsúfolására eddig nem volt precedens. A terv az volt, hogy legyen egy jól megjegyezhető formaterv, ami nagy, széles, felfoghatatlanul nehéz, ám mégis erőteljes, gyors, és szemetkápráztató. Az autó tervezésére több tervezőt alkalmaztak, akik készségesen álltak a Declasse szolgálatába. A tervet ismerték, talán még ötleteik is voltak, ám úgy gondolták a legjobb az lenne, ha előbb tájékózódnának arról, a jelenleg piacvezető konkurensek autói mitől működnek igazán jól - melyek azok a részei a modelljeiknek, melyekből ihletet lehet meríteni. Így aztán felcsapták a legtöbb versenytárs aktuális katalógusát, és kedvükre szemezgettek. A számukra is tetsző ötleteket feljegyezték, majd összeolvasztották, hogy azokat a bizonyos részeket lekoppintsák, természetesen egy alapos átalakítás, továbbfejlesztés során. Ez akkoriban bevett szokás volt. Elvégre a tökéletességre törekedtek a gyártók.
Miután a tervezők többféle variációt is megalkottak, a Declasse akkori kreatív munkáért felelős vezetőjéhez, Patrick Heard -höz fordultak, és ismertették vele a terveket. Heard tetszését elnyerte az ötlet, miszerint a piacon lévő autók pozitív tulajdonságait kis átalakításokkal alkalmazni fogják az új autójukon, ám a skiccelt formatervekkel nem volt elégedett. Valami olyasmit gondolt opcionálisnak, aminek a részei annyira finomak, és egyediek, hogy azt az ember nyálcsorrgatva akarja hazavinni magával. Patrick Heard az elmondások szerint nyolc formatervet dobott vissza, míg a tervező-csapat egyik tagja, az akkor még a szakmában újoncnak számító Andrew Buchanan elő nem állt a ma is ismert formával, amit elmondása szerint egy Sci-Fi filmből származó ihlet alapján készített el. A legszebb az egészben az, hogy az autó első része, amit Andrew megálmodott, a jellegzetes, krómozott oldalvonalak voltak. Miután Heard meglátta a vázlatot, azonnal tudta, hogy megtalálták, amit kerestek. Későbbi nyilatkozatai alapján abban a szent pillanatban realizálta, hogy egy legendás autót fognak gyártani, amint meglátta a rajzot. Így aztán zöld lámpát adott a projektnek, és minden eddiginél több büdzsét bocsájtott annak a kivitelezéséhez. Még a modell nevét is Ő találta ki, mert úgy gondolta; ,, az autó olyan nagyot fog durranni a piacon, hogy lesöpör mindenkit onnét, akár egy tornádó!".
A Tornado elsöprő sikerében az is közrejátszott, hogy az akkori szokásoktól kissé eltérően az autó rendelése során több színkombináció is rendelkezésére állt a vásárlás gondolatával kacérkodó személyeknek. Külön ki lehetett választani az autó külsö- és belső színkombinációját is, sőt - elsőként a Declasse tette lehetővé prémium ügyfelei számára, hogy megszabják, milyen fából készüljön a műszerfal bizonyos részei, illetve milyen márkájú órát szereljenek abba bele. A Declasse statisztikája szerint a legtöbben a standard fehér/szürke árnyalatok mellett tették le a voksukat, de akadt még, kiknek a babakék, a piros, vagy a krémszín hatott szimpatikusan. Az autóra oly büszke volt a Declasse tulajdonosa, hogy a marketingesek tudtára adta: azt akarja, hogy a csapból is ez a kocsi folyjon. Ezért aztán az emberei éjt-nappallá téve dolgoztak azon, hogy az autó a legszélesebb körben is ismertté váljon. A Declasse hirdetéseivel lehetett találkozni a rádióban, a televízióban, de még az óriásplakátokon is a legújabb szerzeményük köszönt vissza.
Az emberek szerették a Tornadót. A családok igazi családtagnak érezték, a fiatalok közül sokan versenyeztek vele, átalakították, igazi hot rodot csináltak belőle. Az akkori tapasztalatoktól meglepettséget okozó eltéréssel az autó hiába volt óriási mind a súlyát, mind pedig a méretét illetően, a végsebessége, és a gyorsulása szinte páratlannak bizonyult a motortérben lévő V8 -as motornak, a nagy, hengeres légszűrőnek, és a 4 sebességes sebváltónak köszönhetően, a mechanikus tapadása kiemelten jó volt, ami egyértelműen a Declasse újonnan kifejlesztett, meghosszabbított tengelytávjának sikerességének volt köszönhető. Szinte tökéletes autó volt, a fékezéssel kapcsolatos képességeit leszámítva. Az nem volt az igazi, sőt! Egyenesen pocséknak nevezték az akkori szaklapok. Viszont az autó továbbra is tarolt a piacon, hiszen ha a fék nem is volt az igazi, strapabíró volt, és nem hagyta cserben a tulajdonosait, még ha elég hangos is volt.
1958 -ra az autót 8.900 példányban értékesítették, amivel a Tornado messze a Declasse legsikeresebb autójává vált. A fogadtatása pozitív volt mind a vevők, mind a szakma, és a kritikusok részéről is, a járgány pedig belopta magát az Amerikaiak szívébe, akik aztán hálájuk jeléül egy örök, halhatatlan klasszikussá tették. Manapság már nem találkozik gyakran az ember az úton egy Tornadóval, hiszen egyrészt közel hetven év telt el az első legyártott példány óta, másrészt pedig az alkatrészei meglehetősen ritkák, már-már pótolhatatlanok, nem is beszélve arról a ma már nagyon ritka szakmai tudásról, amit az ilyesfajta autók a karbantartásukhoz igényelnek, a horribilis javítási összegekről már nem is beszélve. A jelenlegi tulajdonosok előszeretettel viszik traileren Tornadójukat autós kiállításokra, találkozókra, így akinek szándékában áll alaposan megnézni Amerika egyik leghíresebb autóját, annak nincsen oka a búslakodásra - szimplán jó időben kell jó helyen lenni, hogy ezt az eleinte nehezen megszületni akaró, később pedig üstökös-sebességgel legendává váló autót megtekinthesse. Megér egy misét, az már egyszer biztos!
Utoljára szerkesztve:
