Amerikai Konverziós Párt

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

HunLupus

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:75
6CssOr2.png


Amerikai Konverziós Párt

6CQ1f7z.png

Programterv

Bűnözési ráta:

Ha megválasztásra kerülünk, akkor a rendvédelemmel felvennénk a kapcsolatot és, ha a tudomásunkra jutott információk alapján feltudunk állítani egy statisztikát, akkor a megfelelő konzekvenciát levonva hoznánk meg a döntésünket. Amennyiben ha a statisztika bizonyos területeken kimagasló és javításra szorul ott a közbiztonsági tényezők javítását szorgalmaznánk illetve, amennyire lehetőségünk adódna rá prevenciós előadásokat is szerveznénk annak érdekében, hogy ez a százalékos adat, ha nem is stagnálna, de reményeink szerint csökkenne, így a bűnözés vissza szorulna városunkban és az államban egyaránt.​

Szociális háló:

A szociális háló egy igen kényes területe egy-egy város, de egy állam tekintetében is. Célunk az, hogy megfelelően felmérjük a demográfiai és életminőségbeli elhatárolódásokat és hozzásegíteni egész San Andreas-t ahhoz, hogy a társadalmi rétegek között kialakult távolságok csökkenjenek. Így több konfliktust befolyásoló tényezőt megelőzhetünk, valamint a lakosok is jobban érezhetik magukat mivel akkora szakadék bizonyos társadalmi csoportok között akár meg is szűnhetne, össze is mosódhat.​

Munkanélküliség, munkavállalás:

Sajnálatos módon minden város rendelkezik ilyen irányú statisztikával. Az Amerikai Konverziós Párt igyekezne elkerülni, hogy ez az adat növekedjen. Terveink között van egy progresszív, sávos munkanélküli segély bevezetése. Állásbörzék szervezése, illetve segíteni azokat a lakosokat, akik szeretnének elhelyezkedni, annak minden segítséget megadni.​

Vállalkozások, szervezetek helyzete:

Minden induló vállalkozást pártunk támogat. Amennyiben egy-egy vállalkozás mérlege pozitív irányt mutat onnantól kezdve egy adózási rendszer keretein belül fizetnek ezen vállalkozások adót az állam felé. A szervezetek, itt elsősorban a rendvédelem és a közszférában dolgozók tartoznak, azokat is szeretnénk támogatni, hiszen az ő szerepük a legfontosabb egy város életében ezért amennyire lehetséges ezen területet pártunk teljes mellszélességgel támogat és akár a fejlődésében is segítséget nyújthat.​

Életminőség javítás:

Pártunk igyekszik a hátrányosabb területeken élők integrációját elősegíteni. Itt megemlítenénk az életminőségének a javítását is. Azon a területen, ahol bizonyos hiányosságok merülnek fel, fel kell lépni hathatósan úgy, hogy tartós, pozitív változást idézzünk elő. Ide sorolható például munkahely teremtés azon a területen, a közbiztonság fejlesztését, de a lista még szélesíthető más akár szociális területtel is.​

6CQ1f7z.png

Reméljük programunk elnyerte tetszésüket és bizalmukkal megtisztelnek minket, hogy ezekért a céljainkért terveinkért tudjunk dolgozni. Hiszünk abban, hogy együtt közösen képesek vagyunk elérni minden kitűzött célt, az Amerikai Konverziós Párt és az állam minden lakosa. Célunk az egység és az, hogy egy közösségként építsünk fel egy olyan közösséget, ahol mindenki ugyanolyan fontos.



Ar3VRTA.png
 

HunLupus

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:75
Tisztelt Honfitársaim!

Mint ahogy az alapítónyilatkozatunkban is írtuk számunkra fontos az egység, ami nélkül az életünk monoton, egyhangú lehet, így azok akik ennek az egység kialakításának szerves részese kíván lenni, ezzel segíteni a párt munkáját és az egység kialakításában részt venni, az alábbi ürlapok kitöltésével megteheti. Az egyik egy felvételt igénylő űrlap a másik egy választott kabinetbe való jelentkezés. Az adott kabinetek egy-egy területen dolgoznak azért, hogy jobbá és szebbé tegyük a városunkat. Mi elhivatottak vagyunk és örömmel látjuk ugyanilyen felfogást birtokló honfitársainkat. Illetve lentebb láthatja mindenki a struktúránkat, mely azt is hivatott jelképezni, hogy a párton belül is az egységre és a demokratikus döntésekre törekszünk.​

Jelentkezési űrlap:

https://docs.google.com/forms/d/18h9ZqNTqmSyO2yGV4RokmNh3TOzkyLuZlNg8syhCnRA/edit

Kabinetbe jelentkezés űrlap:

https://docs.google.com/forms/d/16I7ifZPjxSB2v8cuSQKvfIFy6He6l-LdVSjXZRtd-n4/edit


Illetve szeretnénk bemutatni a szervezeti felépítésünket:

rGLgURp.png
 

HunLupus

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:75
Tisztelt Honfitársaim!

Fontosnak tartjuk, hogy mindenki megismerhesse pártunkat. Erre nem találtunk más megoldást, minthogy mindenki számára elérhetővé tesszük alapszabályzatunkat. Így aki szeretné jobban megismerni pártunk alapműködését, nyugodtan olvassa át a lenti linken található dokumentumot. A változtatás jogát pártunk fenntartja, módosításig az ebben a dokumentumban olvasottak érvényesek.

Az Amerikai Konverziós Párt alapszabálya:

https://docs.google.com/document/d/1K_XGFY2dwXs9WGmvV3VAgykFwC_8MlZ6AMDgs9zV82Q/edit#
 

HunLupus

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:75
Tisztelt Honfitársaim!


Úgy tartjuk ildomosnak, hogy bemutassuk jelöltjeinket. Mindenki látni fogja, hogy mindegyik jelöltünk kivétel nélkül szakmailag rendkívül felkészült és elhivatott a szakterületén. Így úgy gondolom méltó módon tudják a várost az államot és a polgárokat képviselni.​

Matteo Parker

Matteo Parker a kilencvenes évek végén született New Yorkban. Félig olasz félig amerikai felmenőkkel rendelkezik. Szociális érzékenysége már a középiskolában előtérbe került. Szinte mindennap ment a hajléktalan szállóra, és idősekhez. Intézett rászorulóknak bevásárlást, tényleg ott segített ahol tudott. Szociális gondozóként is dolgozott, viszont a diplomája bölcsész diploma. Elsősorban szakmájának köszönheti, hogy a New Yorki önkormányzatban találta magát, mint a szociális osztály vezetője. Sok jó és fejlődést hozó döntést hozott. Egyik nap meglátogatta egy régi barátja Arnold Crawford, mivel már régen találkoztak. Beszélgettek a régmúltról, amikor megismerkedtek, majd Arnold feldobta neki egy jó szociális szakembert keres frissen megalapításra szánt pártjába amit Los Santosban jegyeznének be és megkérdezte Matteotól, hogy nincs-e kedve csatlakozni. Matteo igent mondott, Arnold visszament Los Santosba, Matteo pár hétre rá követte, hogy segítse barátját.

William Lopez

William Lopez félig amerikai félig spanyol származású férfi. Az iskolában mindvégig a reál tantárgyakból jeleskedett leginkább. A matematikához való érzéke az általános iskolában már kezdett kitűnni, így a középiskolát egy matekszakos intézményben kezdte. William élvezte a sok számítást, így a Howard egyetemen megszerezte Közgazdasági diplomáját. A diplomaosztó után Washingtonban dolgozott egy ideig a Fehér Házban a gazdasági osztályt vezette. Megannyi javaslat megírása van a háta mögött. Egyik nap csörgött a telefonja, régi egyetemi barátja hívta Arnold Crawford aki elmondta neki egy ideje Los Santosban él, mert hamarosan választások lesznek és szeretne egy pártot létrehozni amibe kérné a segítségét. William rábólintott, majd elutazott Los Santosba ahol egy izgalmas és új élet várja reményei szerint.​

Rex Griffiths

Rex Griffiths San Franciscoban látta meg a napvilágot. Rex olyan gyermek volt aki sokat szeretett az utcán barátaival lenni. Történt nem egyszer, hogy a városban sűrűn előfordult áramkimaradások volt mikor napokig, az utak a város néhány területén a járhatatlan  kategóriát erősítették. Rex úgy gondolta szeretne ezért tenni, majd az iskoláit elvégezve mérnöki diplomát szerzett, majd a san franciscoi politikai életbe találta magát mint városfejlesztési és infrastuktúrális szakreferens. A döntései és csapatának köszönhetően a város ilyen téren fejlődni látszott. Egyik nap egy e-mail várta a fiókjában. A küldő Arnold Crawford volt és feltette neki a kérdést, csatlakozna-e a frissen alakulóban lévő pártjába Los Santosban, mert szükség van a tudására. Rex igent mondott, majd Los Santosba vette az irányt.​

Dante Onfroy

Dante Onfroy 1999 májusában született New Yorkban. Szülei középosztálybeliek voltak. Édesanyja rendezvényszervezőként dolgozott, édesapja egy kerületi önkormányzatban dolgozott. Dante idejekorán megismerkedett mindkét területtel mondván ebbe nevelkedett. A rendezvényszervezés tempós temperamentumát hamar magáénak kezdte érezni, így a középiskola után elvégzett egy rendezvényszervezői tanfolyamot onnantól édesanyjának segített be. Egyik nap arra ébredt szeretne többet tenni és beleásta magát New York állam törvényeibe és rendeleteibe, vélt felfedezni olyan információkat és megoldásokat, melyet ő másképp csinálna. Az Oxfordot elvégezve édesapja bevitte a kerületi önkormányzatba és mint kutlúrális szakreferens tevékenykedett. Egyik nap jó barátja Arnold Crawford felkereste arra gondolt alapítsanak egy pártot. Mivel ő már ott élt, mert hallott a közelgő választásokról, így kapott az alkalmon és megkereste régi barátját, aki igent mondott és bíznak abba együtt tudják Los Santosból tenni az államért.​

Dr. Anthony Wilson

Anthony Wilson Washingtonba született. Karakán, határozott és céltudatos jellem. A rendvédelem felé már korán vonzódni kezdett, ezért célirányosan tipikusan ilyen irányú iskolákat végzett. Valamint az egyetemet jogi karon végezte el, ahol a közbiztonsággal és más ide tartozó törvényeket és jogszabályokat tanult meg. A diploma megszerzése és a doktori cím megszerzés után lehetőséget kapott, hogy dolgozzon a Fehér Házban, ott is majdhogynem az egész ország közbiztonságára kiterjedő javaslatokat dolgozott ki egy csapattal. Majd csörgött a telefonja, Arnold Crawford volt a vonal másik végén Los Santosból. Megkérdezte csatlakozna-e ahhoz a párthoz amit alapítani szeretne. Anthony igent mondott, majd elutazott Los Santosba.

Arnold Crawford

Arnold Crawford 1988-ban született Texas államban. Édesapja a texasi állami önkormányzat oszlopos tagja több ciklussal a háta mögött. Édesanyja, szintén a politikai életben tevékenykedik, mint a gazdasági osztály vezetője. Arnold egy határozott és céltudatos ember aki már kis kora óta olyan volt, tudta mit szeretne elérni. Szociális érzékenysége erős, empátiával és jó kommunikációs készséggel rendelkezik nem mellesleg karizmatikus egyéniség. Éppen ezért végezte el a Harvard egyetemet közgazdasági diplomát szerezve, ez mellé a politikai tudományból is szerzett egy diplomát. A politikai élet szerves részét képezi az életének. Dolgozott Texasban is kezdetben kulturális osztályon, ahova nem sokkal később húga Allison is követte Arnold javaslatára vették fel, mivel addigra húga szakirányú végzettséget szerzett. Majd az egyik választáson indult, igaz meg nem nyerte, de olyannyira élt benne a tűz, és véletlenül se leszegett fejjel állt a dolgokhoz utána, hogy a diplomáciai kapcsolatai révén tudomására jutott San Andreas államban hamarosan választásokat fognak kiírni. Már jóval előtte odaköltözött, hogy felmérje a terepet, mivel megfontolt embert is köszönthetünk személyében. Ezek után felkereste öt régi barátját a korábbi éveiből akik más-más területen voltak kiemelkedőek, hogy csatlakoznának-e abba a pártba amit most szeretne megalapítani. Végül húgának is felvetette a kérdést, aki azt mondta, ha azzal foglalkozhat amihez ért örömmel csatlakozik hozzájuk. Kivétel nélkül mindenki igent mondott, majd megalapították az Amerikai Konverziós Pártot melynek élére Arnold állt és bízik abba olyan csapattal mint az övé képes tenni Los Santosért, vagy akár az egész államért.​
 

HunLupus

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:75
Matthew Walker

Matthew Walker 1989-ben, Los Santosban született, jómódú családban. Édesanyja az oktatásban, édesapja pedig szintén a politikában helyezkedett el. Szülői nyomásra jó tanuló volt, ennek köszönhetően is jutott be az egyetemre, ahol a diplomáját szerezte politikatudomány szakon. Karrieristaként a tanulmányai elvégzése után egyből munkába állt és elkezdte karrierjét építeni. 28 éves korában házasodott meg, jelenleg is a feleségével, Charlotte-al illetve két gyermekükkel él a városban. Arnold Crawford felkereste Matthew-t azzal az ajánlattal, hogy az Amerikai Koverziós Párt alelnöke legyen, Matthew pedig hezitálás nélkül rábólintott a megtisztelő felkérésre. Igyekszik Los Santos és a párt érdekeiben járni munkája elvégzése során, viszont fontosnak tartja, hogy a megfelelő balansz meglegyen a magánélet és a munka között.
 

HunLupus

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:75
Ar3VRTA.png



Az Amerikai Konverziós Párt Programja


Az Amerikai Konverziós Párt megalakulásakor kijelentette, hogy az állam minden lakosáért dolgozik, azért, hogy ezt az államot mindenki otthonának tekintse, és szívesen éljen itt. Ezért a közelgő választásokra az alábbi programtervet készítettük el.

Bérek és juttatások

Gazdasági osztályunk folyamatosan dolgozik, hogy a lakosok jóléte megmaradjon sőt tovább fejlődjön. Így a későbbiekben a minimálbérek emelkedése garantált, illetve több adónem csökkentése is várható lesz mindenki számára az eddig csökkentett adók mellett. Terveink között szerepel az iparűzési adó tovább csökkentése. Illetve azt tervbe vettük, hogy az ÁFA is csökkentésre fog majd kerülni.

Rendvédelem, egészségügy

A közbiztonság és az egészségügy helyzete mindig is kérdőjeles gócpont volt a politika zavaros vizein. Mi azon dolgozunk és továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy mind a rendvédelem, mind az egészségügy színvonala megmaradjon, adott esetben tovább fejlődjön. Ehhez minden segítséget megadunk hisz e két igen fontos terület nélkül, az állam megbénulna.

Lakosság és vállalkozások segítő csomagok

Fontosnak tartjuk, hogy egy-egy lakos mindennapjait ne a frusztráltság fellege határolja be. Éppen ezért még további segítő csomagon dolgozunk amik ezeket a negatív érzéseket mérséklik, de reményeink szerint megszüntetik. A gazdaság egyik legfontosabb területe a vállalkozások, rájuk is kívánunk nagy hangsúlyt fektetni, hiszen ha a gazdaság mozgatórugójának szerkezete akadozik, úgy a gazdaság stabilitása és így a lakosok jóléte kerülhet veszélybe, ami súlyos lavinát indítana el az egész államban.​

Állami szervezetek támogatása.

Az állami szervezetek támogatása igen fontos missziónk és feladatunk lenne a következő ciklusban is, ezért mindent megteszünk, hogy egyik állami szervezet se szenvedjen hiányt. Mindenkinek az érdeke, hogy ezen szervezetek zavartalanul működni tudjanak, államunkban a masszív egység megalkotása ezek nélkül lehetetlen. Gondolunk, a híradásokra, cikkekre, interjúkra melyek a lakosság informálódását hivatott képviselni, de megemlíthetjük a rendvédelem és az egészségügy szerepét, melyről sokat nem kell mondani, miért is annyira fontos ez a két terület, de a sort hosszan lehetne sorolni, mivel mindegyik terület fontos és nélkülözhetetlen államunkban.​

Kulturális élet fejlesztése

Noha azt tapasztaltuk ebben a ciklusban, hogy a kulturális élet megléte nem kérdőjelezhető meg, mégis azt gondoljuk, hogy még ennél is élénkebbé varázsolható a lakosok számára az, hogy egy-egy fárasztóbb nap után lazítsanak, kikapcsolódjanak. Így a következő ciklusban szorgalmaznánk azt, hogy minél több közösségi program szerveződjön meg, így elősegíteni ezen terület felfelé ívelő pályáját. Terveink között szerepel pályázatok útján motiválni mindenkit bármelyik San Andreasi állampolgárt, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy sok színes programmal gazdagodjanak a szürke hétköznapok, ez mellé az állam több esemény tervezetén dolgozik már most is és tervezi ezt a továbbiakban is.
Ar3VRTA.png
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó