Marcus Rybak

[aszomjusagtolkivanszaradv]

Marcus Rybak 1989. szeptember 5-én született Los Santosban, egy olyan lakásban, ahol több könyv volt, mint bútor. A szülei nem egyszerű bölcsészek voltak, ők a perifériák perifériáit kutatták.

Az apja, Aaron Rybak, posztstrukturalista hangtani ontológiával foglalkozott. Nem nyelvészet volt ez a szó klasszikus értelmében, hanem annak vizsgálata, hogy egy szó kimondása hogyan változtatja meg a szoba légkörét és az emberek hogyanérzetét. Egész nap magnókazettákat hallgatott vissza, amelyeken saját sóhajait elemezte, majd ezekből írt felettébb alulértékelt kutatásokat, melyek soha nem értek el tudományos áttörést. Különös módon mégis képes volt ebből megélni és családját támogatni anyagilag, mivel volt még pár hozzá hasonló elvetemült, aki szerint ennek van jövője.

Az anyja, Ester Rybak, gasztronómiai hermeneutikával foglalkozott. Nem főzött, inkább elmondható, hogy dekódolta az ételeket. Egy szelet pirítóst képes volt három órán át értelmezni: avaj az maga a koloniális trauma, kenyérhéj a posztindusztriális identitás jelképe, a morzsa a modernitás szétesésének szimbóluma.

Egy beszélgetés a családi asztalnál ehhez hasonlóképpen zajlott
A: Marcus, mit jelent számodra a leves?
M: Éhes vagyok.
A: Nem, Marcus. Mit jelent?

Ez a folyamatos jelentéskényszer lassan feloldotta a valóság határait. A falak nem falak voltak, hanem narratív struktúrák. A családi fényképalbum nem emlékeket, hanem alternatív idővonalakat tartalmazott. Marcus néha nem tudta, hogy a gyerekkora tényleg megtörtént-e, vagy csak egy hosszú lábjegyzet volt az apja készülő tanulmányában.

Tizenhárom éves korában történt valami.
Egy este az apja hangkísérletet végzett: öt különböző nyelven suttogta a „létezés” szót.
Marcus ekkor érezte először, hogy belül szétesik.
A gondolatai nem lineárisan haladtak, hanem spirálban. Egy szó elindította a másikat, majd egy képet, majd egy gyerekkori szagot, majd egy képzeletbeli tapsvihart. A valóság vibrált. Ő pedig a vibrálás középpontjában állt.
Ha valaki sírt, Marcus azt érezte:
- Ez most rólam szól.
Ha valaki nevetett:
- Ez is rólam szól.
Ha vihar volt Los Santos felett:
- A város dramatizál engem.


A figyelem lett a drogja.

Teltek múltak az évek.
Marcus magas, vékony férfi lett. Fekete haja mindig kissé rendezetlen, mintha folyamatos szél fújna benne pedig csak idegesen túr bele beszélgetés közben. Arca karakteres, szemei élénkek, de állandóan pásztáznak. Nem azért, mert fél. Hanem mert keresi hol lehet fókuszban.
Hol lehet ő.
Természetes volt, hogy ő is bölcsész lett. Esztétikát tanult. Nem a szépség érdekelte, hanem a figyelem esztétikája.


Szakdolgozatának címe:
A tekintet mint dopaminforrás: Az önreflexív jelenlét ontológiája a kortárs városi térben.

Professzorai vagy zseniálisnak, vagy elviselhetetlennek tartották.
Marcus minden szemináriumot performansszá alakított.
Ha dicsérték, az energia szinte láthatóan végigfutott rajta. Ha kritizálták, akkor még inkább kivirágzott mert a kritika is figyelem
Számára nem létezett pozitív vagy negatív esemény. Csak intenzitás létezett.

Ma Marcus munkanélküli. Legalábbis hivatalosan.

Valójában egy önmagát kuráló projekt. Los Santos utcáin él narratív módon. Néha művészeti akciókat szervez engedély nélkül. Néha vitába keveredik idegenekkel kávézókban, csak hogy diskurzus keletkezzen körülötte. Néha eltűnik napokra, majd drámai visszatérést rendez.
Nem a pénz érdekli. Nem a stabilitás.
A dopamin érdekli.
Az, amikor valaki rá néz.
Amikor kimondják a nevét.
Amikor történet lesz belőle.

Figyelemhiánya paradox módon azt jelenti, hogy képtelen háttérszereplő lenni. Ha egy szobában van, a gravitáció enyhén elmozdul felé. Ha nincs, hiányérzet keletkezik vagy legalábbis ő így értelmezi.
Marcus számára az élet egy folyamatos pszichedelikus trip de drog nélkül. A város neonfényei metaforák. Az autók zaja ritmus. Egy járókelő pillantása epikus narratív ív kezdete.

Jelenleg a városban nincs túl sok barátja, egy embert jelölt ki magának önkényesen barátjának, bármennyire is nem viszonzott. Danielt.

 

[aszomjusagtolkivanszaradv]

(illusztárció)

Az éjjel-nappal való csörtetésnek meg lett az eredménye:
Afroamerikaiak napról napra inzultálják Marcust, ami valahol legbelül jól is esik neki, simogatja a tudattalanját.
Napjai most egy Tom & Jerry egyik epizódját idézik: Menekül előlük, majd valahogy mégis megtalálják, aminek mindig, folyton-folyvást rossz vége lesz és ez ismétlődik számtalan alkalommal. Sziszüphoszi.

Nem áll már jó hírben, a pletyka felkapta. Az egyenruhások és az alvilági figurák között is vannak akik gyűlölik. Meg egy nagyon szűk réteg, aki szereti.

 

[aszomjusagtolkivanszaradv]

(az öreg harcos őrizetben)


Marcust őrizetbe vették egy megkísérelt lopás miatt, meg mert alapból is bögyében volt már pár embernek a kötelékből, teljesen jogosan. Az őrizetbevétel után előállították, majd előzetes letartóztatásba került. Egyedül volt a szobában, bail-outra ment, ami jó sok pénzébe került. Amíg egyedül várakozott, hogy a bürokrácia tüskés útján átjárjon ügye, volt ideje gondolkozni. Arra a következtetésre jutott, hogy a pénzösszeget amiért megválthatja szabadságát visszaszerzi, írni fog egy esszét a percepciójáról a bilincsben.

Szedte is össze a gondolatait az eseményekkel kapcsolatban, ezt akarta papírra vetni.

A hatalom szerinte mindig is furcsa színpadot kínál az ember vágyainak, nem csak azoknak, akik kreativitásban vagy valamilyen területben jártasak, hanem azoknak is, akik valahol elveszítik a versenyt a láthatatlan mércék ellen. Szerinte, a hatalom, mintha egy megváltást kínálna: Nyúljtjaa megsebzett személy felé, hogy töltsön be egy szerepet, ahol hiányosságait autoritásban kompenzálhatja. Marcus véleménye szerint ilyenkor az ember, "magasabb" szintre lépett állat révén hajlamos arra, hogy a saját státuszának hiányát a pozícióban lelje meg, hierarchia formális, de elképesztően kényelmes köntöse mögött keressen nyugodalmat.

Marcus arra a következtetésre jutott, hogy ez a kompenzáció nem feltétlenül tudatos, inkább egy imporvicázióra hasonlít, amely a társadalom mezeje szelektív logikája diktál. Eszébe is jutott egyik kedvenc kulturantropológusa, Pierre Bourdieau tintába töltött szavai, melyek szerint minden társadalmi osztály ebe másfajta jutalomfalatnak örül a legjobban. Van, amelyik az intellektust, van, ami a lojalitást, más-más az engedelmességet, a szívósságot, akármit. Erről jutott eszébe, hogy a hatalmi pozíciók gyakran nem a gondolkodásról szólnak, hanem arról, hogy mennyire illeszkedik az egyén az adott közeg szigorú ritmusához és, ha valaki máshol gyengén muzsikál, például hatalmi játékokkal könnyen megtalálhatja a saját ütemét.

Gondalatai az őrizetbevétel alatt csak ekörül cikáztak, nem is gondolhatott másra: Az autoriter hajlamok, a normák iránti ragaszkodás, a deviancia elutasítása egy fának a gyümölcsei. Az ember, aki az élet más területein kudacor vall, könnyen vonzódik a hierarchiákhoz, aahol a szabályok betartása és az engedelmesség önmagában érték, és ami a legcsodásabb ebben, bőven elegendő is! A rendszer, amely ezt a struktúrát fenntartja a legjobb: Az egyén megtalálhatja saját magát, a hatalom, mint egy pót-önbizalom, egy mankóként jelenik meg.

Rybak szerint itt jön be a dologba a kognitív disszonancia játéka is. Az ember, aki hiányosságai miatt egy hasonló hierarchiába szorul gyengeségei miatt nem is veszi észre. Nem bontja le, hanem újraértelmezi saját cselekedeteit, ezt választota valaki, tehát akkor csak ez lehet a helyes. Legalábbis Marcus szerint mondja ezt a hasonló emberek tudata. Ez már könnyen elvezette egy konklúzióhoz, hogy a hatalom, a pozíció és a szerep csupán a pszichének adott színpad, amelyen az ember az önmagában lévő bizonytalanságait képes rendezni az ember úgy, hogy a legkevésbé se legyen látható a nézőközönség számára.

Marcus már nem is tud másra gondolni, hogy a bürokrácia is ezt a folyamatot tükrözi. A hatalom, ha igazán közel engedi magához az ember nem csak intézményi pozíció, a lélek tükre, mondható lenne nagyon közhelyesen, amelyben az elfojtott vágyak és esetleg Marcus szerint a korábban megtagadott impulzusok, belső kényszerek bontakoznak ki. Birtokbavétel után, mint az "Egy Gyűrű" Tolkien regényeiben jelenik meg Rybak gondolatamenete szerint.

Marcus ebből akar írni egy esszét, hogy azzal pénzhez jusson a bail kifizetésére.