Emmanuel egy 25 éves fiatalember, aki csak 165 cm magas és 55 kiló. A haja fekete, vastag, enyhén hullámos, mindig gondosan meg van vágva, a szeme pedig mély, sötétbarna. Ez megadja neki a kemény, ugyanakkor titokzatos megjelenést. Karjait és felső testét tetoválások borítják, főleg koponyák és alvilági szimbólumok díszítik őket. Magassága miatt sokszor lenézik, ezért próbálja kompenzálni elegáns ruhákkal, hogy ezzel is jelezze a felsőbbrendűségét. Kedvenc színei a fekete és a sötétbarna, amit ötvöz a jellegzetes sombrero-val, amit ünnepekkor mindig feltesz, hogy így tisztelegjen a mexikói hagyományok előtt. Kedvenc étele a taco, de bírja az amerikai és az olasz kajákat is. Bár nem sportol rendszeresen, meglepően jó kondícióban van. Emmanuel nagyon hűséges, tisztelettudó és gyorsan tanul, de mindemellett lobbanékony, haragtartó és olykor beképzelt.
Származása és gyerekkora:
Egy Mexikói kisvárosban született 2000.01.16-án. Az apját nem ismerte, az anyja nem foglakozott vele, ezért nagyapjával nőtt fel, aki a vallási hagyományok szerint nevelte őt, és minden ébren töltött percet imával és a helyi kultúra tiszteletével töltöttek. A családja generációk óta mély vallásos volt, ezért Emmanuel is gyerekkora óta hisz az alvilági istenségekben, mint például Mictlantecuhtli és Quetzalcoatl, akiknek a kultuszában egész életét áldozza. Testvére nem volt, de szerencsére az ottani gyerekekkel nagyon jól összehaverkodott, szinte mindig velük volt. Gyerekkorában a kedvenc tantárgya a kémia volt, azon kívül minden mást elhanyagolt. A kémia tudása később kamatozódott, mert ő lett a környék legjobb Meth főzője. mindenki az általa főzött drogokat kereste, mivel azok az elérhető legjobb minőséget képviselték. Több kartell is akarta a drogokat, később ezen vesztek össze. A kartellek nézeteltérési miatt Emmanuel veszélybe kerül, ezért muszáj volt Amerikába menekülnie. Itt az utcára került, ahol senkije nem volt, csak a szoros kötelékei az alvilággal.
"Enano" becenév eredete:
Gyerekkorában folyamatosan csúfolták és szivatták a magassága miatt, hisz 12 éves kora óta egy centit se nőtt. A gúnynevet, amit a szomszéd gyerekek adtak neki, hamarosan mindenki használni kezdte, így az "Enano" (törpe) név szorosan hozzátapadt. Mindenki csak így hívta, a rendes nevét már el is felejtették. Ez a gúnynév azóta ráragadt. Hamar rájött, hogy a kis testét előnyös célokra is fordíthatja. Szinte minden kis helyre befért, szellőnyílásokon keresztül könnyedén rabolt ki boltokat.
Az egyik reggelen, amikor épp az üzeneteimet nézegettem, észrevettem, hogy kaptam egy SMS-t az anyukámtól. Azonnal gyanakodni kezdtem, hogy valami rossz történt, mert anya nagyon ritkán szokott üzenni. Megnyitottam az üzenetet, és a következő szavak fogadtak: „A nagyapád meghalt.” Először nem hittem el, de még egyszer rákérdeztem, hogy igaz-e a hír, és sajnos ezúttal is igaznak bizonyult.
Lesokkolva feküdtem az ágyban, miközben a fejemben különféle gondolatok cikáztak. Az első kérdés, ami felmerült bennem, az volt: Visszamenjek Mexikóba, hogy rendesen el tudjam temetni őt, vagy maradjak itt? Ha visszamegyek, akkor biztos, hogy veszélybe kerülök, ha pedig maradok, akkor nem adom meg neki a méltó búcsút, amit megérdemelne.
Végül úgy döntöttem, hogy maradok, és itt választok neki egy nyughelyet. Elindultam a virágboltba, hogy vegyek neki egy szép rózsát, majd mentem a temetőbe. Kiválasztottam a legszebb sírkövet, amin nincs név és ezt kineveztem az ő nyugovóhelyének.
Hazaértem, és észrevettem, hogy a postaládámban egy boríték található, mely Mexikóból érkezett. Kibontottam, majd ránéztem. A boríték meglehetősen hivatalosnak tűnt, ezért azt gondoltam, hogy adótartozásról vagy valamilyen büntetésről van szó. Ugyanakkor biztos voltam benne, hogy nincs befizetni való adótartozásom, és ha esetleg a drogkereskedelemmel kapcsolatos ügy lenne, azt nem postai úton értesítenék, hanem a hatóságok keresnének meg. Ennek ellenére elolvastam a levelet, amiben ez állt: Tisztelt Emmanuel Martinez.
Sajnálattal közöljük, hogy az ön nagyapja elhunyt. A végrendeletében szerepel, hogy az összes vagyona Önt illeti.
A levél olvasása közben könnycseppek folytak végig az arcomon a nagyapám elvesztése miatt. Ő volt velem egész gyerekkoromban a szüleim helyett, ő biztosított rendes lakhelyet, felnevelt és segített, ha baj van. Úgy gondoltam rá, mintha az apám lenne. Így, hogy meghalt, tényleg nincs senki, aki szeressen, egyedül maradtam.
Hoztam magamnak egy whiskyt, és folytattam az olvasást. Ön a nagyapjától hét járművet és egy ingatlant örökölt. A járművek a következők: Tyrus, Nightblade, Gauntlet5, Gb2000, Caracaran és Virgo3, melyek összértéke körülbelül 6 millió dollár, míg az ingatlan értéke 1,5 millió dollár.
Ha szeretné átvenni az örökségét, kérjük, vegye fel a kapcsolatot egy mexikói kormányhivatallal, vagy a külügyminisztériummal.
Ekkor hirtelen meglepődtem. Tudtam, hogy nagyapám egész életében keményen dolgozott, és hogy nem volt szegény, de őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékű vagyona van. A házában volt egy garázs, ahova sosem engedett be, így gondolom, ott tárolhatta a járműveit.
Elindultam tehát a mexikói külügyminisztériumba, hogy a tulajdonjogokat a nevemre írják. Szerencsére minden zökkenőmentesen zajlott. Mostantól hivatalosan is ilyen mértékű vagyonnal rendelkezem. Az egyik probléma az, hogy a járművek és az ingatlanok mind Mexikóban találhatók. Szerencsére egy gyerekkori haverom cége néhány ezer dollárért el tudja szállítani a járműveket hozzám.
A második probléma az, hogy hol tároljam a kocsikat. Erre viszonylag könnyen találtam megoldást. Úgy döntöttem, hogy eladom a nagyapám régi házát, és az így befolyt összegből garázst vásárolok. Szerencsére gyorsan sikerült eladni az ingatlant, és hamar találtam egy eladó garázst. A fennmaradó pénzből pedig tudtam venni egy kis házat is.
Tegnap este megvolt az első nagy rablásom ezzel a csapattal és, mint a címből kikövetkeztethető, nem sült ki jól. De ne menjünk ennyire előre, kezdjük az elejétő.
Az egyik este Chico bejött képekkel a kezében. A képeken az ékszerboltban lévő kamerák és vitrinek voltak. Megmutatta a képeket és elmondta a terv első változatát. Sokat vitáztunk a terven, ezt most nem fogom részletesen leírni, de majd később olvasható lesz a végső változat lépésről lépésre. Nekem az volt a legfőbb feladatom a rablás előkészületiben, hogy készítsek egy menekülési tervet. Sok lehetőség nem volt a kijutásra, de mégis találtam a közelben néhány sikátort amin keresztül kijuthatunk.
A történetben ugrok egy pár napot az időben egészen tegnap este fél nyolcig. Ekkor érkezett meg szinte mindenki a casara, hogy még egyszer átbeszéljük a tervet. A rablás előtt még gyorsan elszaladtam venni néhány táskát amibe a lopott ékszereket tudjuk pakolni.
Miután már tényleg minden megvolt Chico elindult Paletóba, hogy egy kamu bombariadót idézzen elő, így elterelve a rendőrség figyelmét a rablásról.
Ezzel egyhuzamban mi elindultunk az élszerbolt felé, majd leparkoltunk egy közeli sikátorban. Feszülten ültünk a kocsiban, mindenki pulzusa az égben volt, és vártuk Chico jelzését. Arra számítottunk, hogy egy bombariadóra rengeteg rendvédelmis ki fog menni, de nem így történt. Egyetlen egy egység ment a bombariadó helyszínére. Megkaptuk a jelzést, miszerint kiérkezett a rendvédelem a bombariadó helyszínére, de csak egy egység, azzal nem vagyunk előrébb. Ott álltunk a sikátorba az ékszebolt előtt, és realizáltuk, hogy a terv legfőbb része, a rendvédelem elterelése, teljes mérékben meghiúsult. Úgy voltunk vele, hogy ha már ennyit készültünk a rablásra, akkor próbáljuk meg, lesz, ami lesz.
Mind odamentünk az ékszerbolt elé, a többiek kiszálltak a kocsiból és behatoltak. Elkezdték feltörni a vitrineket és kivették az ékszereket. Én azért nem mentem be, mert kint várakoztam a kocsiban, hogy azonnal indulni tudjak. A rablás megkezdése után fél perccel jött is az első rendőrautó. Ez még nem volt gond, de rá egy percre beparkolt két páncélozott SWAT egység is. Itt tudtuk, hogy már nem ússzuk meg könnyen.
Kifutottak a srácok az ékszerboltból, majd a rendvédelmisek egyből elkezdték lőni őket. Én még megpróbáltam kimenteni magam onnan, de az egyik páncélozott kocsi úgy leszorított, hogy se előre, se hátra nem tudtam menni. Sikerült még onnan kijutnom, de pár méterrel odébb szintén leszorított.
Itt úgy döntöttem, hogy megadom magam, mert mindenhonnan körülvettek a rendőrautók és minimum 5 nagy kaliber volt a fejemhez szegezve.
Kiszálltam a kocsiból, majd feltettem a kezem és csak bámultam, hogy mi történik körülöttem. Meg lettem bilincselve, a cuccaimat elvették és bevittek az őrse kihallgatásra.
Fegyver nem volt nálam, illetve be se mentem az ékszerboltba lopni, szóval maximum bűnsegédlet miatt ítélhetnek el. Az nem olyan súlyos vádpont, szóval a vádalku elfogadása helyett csak hátradőltem a székben és nem köptem be senkit. Semmi részletet nem mondtam el a rablással kapcsolatban, csak beletörődtem a sorsomba.
Az officer hamar belátta, hogy nem fogok együttműködni a rendőrséggel, szóval bevitt lefotózni, majd a cellákhoz kísért.
Végül ténylegesen csak bűnsegédlet vádpontjában lettem elítélve. Ennek a rablásak most az lett a vége, hogy börtöntöltelék lettem, de lehetett volna rosszabb is, például simán lelőhettek volna.
Ez talán hihetetlenül hangzik, de belőlem, egykor utcára került emberből, cégvezető lett. Higgyétek el, számomra is ugyanolyan meglepő volt, mint bárki más számára. De mint mindig, most is kezdjük a történetet az elejéről.
Pár nappal ezelőtt Paletóban sétálgattam, amikor hirtelen kipattant a fejemből egy ötlet: mi lenne, ha lenne a városban egy autókölcsönző? Először csak egy futó gondolat volt, egy „mi lenne, ha…” jellegű elképzelés, de ahogy egyre többet gondolkodtam rajta, rájöttem, hogy talán tényleg megvalósíthatnám.
Nem hagyott nyugodni az ötlet, ezért utánanéztem, hogyan lehet vállalkozást alapítani. Megtaláltam a GOV hivatalos oldalán a szükséges információkat, elolvastam a leírásokat, és letöltöttem a szükséges formanyomtatványokat. Az ügyintézés nem volt egyszerű, de lépésről lépésre haladtam: kitöltöttem az összes dokumentumot, összegyűjtöttem a szükséges adatokat, és végül beadtam a kérelmet.
Több napnyi várakozás után, egy hétfő este megnéztem a postaládámat, és ott volt a várva várt levél a GOV-tól. Kézbe vettem, izgatottan kibontottam, és elolvastam: az autókölcsönzőmet hivatalosan is engedélyezték.
Először hatalmas öröm fogott el – sikerült! Valóra vált egy álmom! De aztán hirtelen rám tört a felismerés: ezzel együtt hatalmas felelősséget is vállaltam.
Most már az én kezemben van a cég sorsa, minden döntés az én vállamat nyomja.
Még aznap este elmentem az irodámba – vagyis a saját kis vállalkozásom székhelyére –, helyet foglaltam a vezetői székben, mély levegőt vettem és nekiláttam a feladataimnak.
A cég neve végül WheelsUp Rentals Co. lett.
meg van vágva, a szeme pedig mély, sötétbarna. Ez megadja neki a kemény, ugyanakkor titokzatos megjelenést. Karjait és felső testét tetoválások borítják, főleg koponyák és alvilági szimbólumok díszítik őket. Magassága miatt sokszor lenézik, ezért próbálja kompenzálni elegáns ruhákkal, hogy ezzel is jelezze a felsőbbrendűségét. Kedvenc színei a fekete és a sötétbarna, amit ötvöz a jellegzetes sombrero-val, amit ünnepekkor mindig feltesz, hogy így tisztelegjen a mexikói hagyományok előtt. Kedvenc étele a taco, de bírja az amerikai és az olasz kajákat is. Bár nem sportol rendszeresen, meglepően jó kondícióban van. Emmanuel nagyon hűséges, tisztelettudó és gyorsan tanul, de mindemellett lobbanékony, haragtartó és olykor beképzelt. 
